Öttusa: Balzsay Jázmin az U17-es korosztályban folytathatja remeklését

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.20. 09:05
null
A tavalyi U15-ös Eb-n három aranyérmet szerző öttusázó, Balzsay Jázmin az eggyel magasabb korosztályban is biztatóan kezdte az évet.

Az elmúlt esztendőben nem véletlenül választotta a hazai öttusa szövetség a legjobb U15-ös leányversenyzőnek Balzsay Jázmint.

A KSI ígérete igen emlékezetessé tette az első nagy nemzetközi versenyén való szereplését. Jázmin a bolgár fővárosban, Szófiában rendezett U15-ös öttusa Európa-bajnokságon azt a bravúrt hajtotta végre, hogy

egyéniben, csapatban és vegyes váltóban is aranyérmet érdemelt ki.

Ezek közül természetesen a legértékesebb az egyéni diadal. Ezen a négytusaviadalon (a vívás még nem szerepel az U15-ös programban) a leggyorsabb úszó volt, de az akadálypályán és a kombinált számban is top hármas eredménnyel rukkolt ki, így a végén igen meggyőző fölénnyel, 24 másodperccel a másodikként érkező olasz vetélytársa előtt szerzett teljesen megérdemelt Európa-bajnoki címet.

„Amikor kétszáz méter volt hátra a célig, már elsírtam magam, mert számomra hatalmas dolog, hogy idáig eljutottam. És miután a csapattársaim is nagyon jól szerepeltek, megduplázódott az arany. Később pedig Mitró Milánnal nyertem egy újabbat. Nekik is nagyon sokat köszönhetek, mint ahogy minden felkészítőmnek. Hálás vagyok az edzőim, a sportcoachom, a gyógytornászom, a sportpszichológusom, a dietetikusom munkájáért is. Remek visszajelzéseket adott az Európa-bajnokság, és ha lehet, még jobban bele fogok állni a munkába, hogy továbbra is az élvonalhoz tartozzak a korosztályomban” – mondta akkor a sikere kapcsán a reménység, aki ebben az évadban már az U17-eseket képviseli. Ez a korosztály itthon nem annyira új a számára, hiszen már tavaly is kiváló eredményeket ért el az akkor még idősebbeket között, például

megnyerte az országos bajnokság és a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét.

Balzsay Jázmin elhivatott ígérete a magyar öttusának Forrás: MPP

Idén eddig két Magyar-kupa-fordulót, egyben válogatóversenyt rendeztek az U17-eseknek (a harmadik jövő hét végén következik) és Jázmin az elsőn győzött, a másodikon ezüstérmes lett. 2025-ben az U17-esek Európa-bajnokságát júniusban a spanyolországi Barcelonában, a világbajnokságát pedig a dél-afrikai Johannesburgban rendezik.

A 15. születésnapját márciusban ünneplő Jázmin jellemzésekor a KSI öttusaedzője, Füri Csilla a szorgalmat, a fegyelmezettséget és a példaértékű hozzáállást emelte ki. A tinédzser otthonról viszi magával edzésekre, versenyekre a szemléletét – édesapja a volt profi ökölvívó-világbajnok Balzsay Károly, édesanyja az egykori válogatott tornász, Reubl Tünde.

Az edzőim mellett a szüleim is mindenben támogatnak, és ezért nagyon hálás vagyok. Miután ők is élsportolók voltak, tudnak segíteni, hogy hasonló utat járhassak be. Igyekszem figyelni a pihenésre, a rehabilitációra, az étkezésre és a további fontos dolgokra. És minden edzésen kiadom magamból a legtöbbet, mert azt gondolom, hogy csak így érhetem el a célomat, az olimpiai szereplést” – nyilatkozta nemrégiben portálunknak Jázmin.

(Kiemelt képünkön: Balzsay Jázmin Forrás: MPP)

Legfrissebb hírek

Tollaslabda: Ágai Zénó Európa legjobbjai között

Utánpótlássport
12 órája

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: világbajnokok is készülnek az U18-as Eb-re

Utánpótlássport
21 órája

Asztalitenisz: a pécsi Nagy ikrek együtt és külön-külön is remekelnek

Utánpótlássport
2025.05.30. 19:15

Vízilabda: triplázik az UVSE a leánybajnokságokban?

Utánpótlássport
2025.05.30. 14:09

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.29. 19:19

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55
Ezek is érdekelhetik