Kuttor Csaba: Fegyelem, humor, empátia

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.25. 17:23
null
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Kuttor Csaba triatlontrénert, a Ganzair Team Újbuda SE alapítóját, vezetőedzőjét mutatjuk be.

„Úszó voltam Miskolcon, ahol rengeteget és kőkeményen edzettem Fázold Henrik irányításával, de eredmények nem nagyon születtek a munkából, talán egyszer, ha összejött egy B-döntő… Megvoltak a határaim – emlékszik vissza sportpályafutása legelejére Kuttor Csaba. – Akkoriban az úszóknak is nagy divat volt futni a tréningeken, ami viszont remekül ment. Ráadásul akkoriban bevett szokás volt a fiataloknak ötpróbákon, mezei futóversenyeken indulni. Ezeken a legtöbbször odaértem a dobogóra, egészen jó időkkel.

Szóba került az öttusa, illetve ekkor tört ki a triatlonláz, a sokszoros Ironman Kropkó Péter például hozzánk járt úszni. Innen jött a szikra, így kötöttem ki a triatlonnál.”

Versenyzőként háromszor is kvalifikálta magát az olimpiára, 2000-ben 30., 2008-ban 47. lett, míg a 2004-es játékokat betegség miatt ki kellett hagynia. 1998 és 2009 között ő volt a világranglistán a legmagasabban jegyzett magyar triatlonos. Még versenyzői karrierje közben, 2002-ben alapította meg a Team Újbuda SE-t, az egyesületben sok utánpótláskorú és felnőttversenyzővel ért el kiváló eredményeket.

„Láttam, hogy triatlonos versenyzőként nagyon nehéz megélni, így született meg az ötlet, hogy saját egyesületet alapítsak, amelyben igyekeztem sikeres, tehetséges sportolókat egy csapatba terelni. Olyanokat, akikkel az első években együtt is edzettem. Ez akkoriban kuriózumnak számított idehaza. Profitorientáltan gondolkodtam,

Ahhoz, hogy valaki felelősségteljesen foglalkozzon a gyerekekkel, meg kell érni, rengeteg tapasztalatot kell gyűjteni. Nagyon oda kell figyelni, miképpen kezeljük a problémáikat, hogyan győzzük le az akadályokat.”

Kuttor Csaba (középen) a tanítványok között Forás: Team Újbuda SE

Kuttor tanítványai között találjuk az olimpikon Ágoston Szabolcsot, a junior Eb-második, ifjúsági olimpiai bajnok Dudás Esztert, a junior-vb-harmadik Király Kristófot és feleségét, Kuttor-Bragmayer Zsanettet is, aki U23-as Eb- és Európa Játékok-ezüstérmes, 2021-ben a tokiói olimpián minden idők legjobb magyar női triatlonos helyezését elérve a 12. helyen végzett, 2024-ben, Párizsban pedig 26. lett.

Az elmúlt években a 2008-as születésű, a nála két-három évvel idősebb ellenfelekkel szemben is rendre bizonyító Szalai Fanni robbant be a sportágba: a 2023-as ifjúsági Európa-bajnokságon egyéniben arany-, a mixváltó tagjaként ezüstérmet szerzett, aztán tavaly előbb junior Európa-bajnokságot nyert egyéniben, majd a junior-vb-n másodikként zárt, miközben a mixváltóval harmadik lett. A szintén Kuttor csapatához tartozó Szűcs András tavalyi ifjúsági Eb-n állhatott fel a dobogó alsó fokára.

„Fegyelem, humor, empátia – ezek a legfontosabbak jellemzők, amelyekre egy utánpótlásedzőnek szüksége van. Ha feladat van, maximális odafigyelést és koncentrációt várok; tudják mivel lehet nálam kihúzni a gyufát, de szerencsére ez ritkán fordul elő. Jókedv nélkül viszont nem lehet létezni a mindennapokban, akár két versenyző civakodását is érdemes viccel feloldani. Régebben ebből a hármasból

Rendkívül fontos időszak az ifjúsági és a juniorkor, ezekben az években lehet lefektetni az alapokat, ráadásul ha jó munkát végzünk, akkor folyamatos, látható a fejlődés. Az elmúlt bő húsz évben elért edzői eredményeim közül a legnagyobbnak talán azt tartom, hogy számos versenyzőm hozzám hasonlóan saját triatlonegyesületet alapított, szélesítve ezzel a hazai bázist. Ők a mai napig meghatározó tömeget mozgatnak.”

(Kiemelt képünk forrása: MTSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az UVSE nyerte a fiúk és a lányok gyermekbajnokságát is

Utánpótlássport
9 órája

Kosárlabda: a Csata kadét leányai feltették a koronát a szezonjukra

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: második lett az UEFA-tornán az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
11 órája

Úszás: Prágában is a mi olimpiai reménységeink voltak a leggyorsabbak

Utánpótlássport
14 órája

Tollas: az U17-es és az U13-as zárta az országos bajnokságok sorát

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
2025.05.11. 10:40

Öttusa: Mészáros és Kiss-Szőlősi volt a legjobb magyar junior

Utánpótlássport
2025.05.11. 09:04
Ezek is érdekelhetik