Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 16:10
null
A hazai rendezésű ifjúsági BL-selejtezőtorna legjobb játékosa, a veszprémi Gáncs-Pető Máté már klubja első csapatában is bizonyította a tehetségét.

Bár az évadnak még nincs vége, az már biztos, hogy a Veszprém kézilabdázója, Gáncs-Pető Máté felejthetetlen idényt zár: a 17 éves sportoló tavaly nyáron az ifjúsági válogatott tagjaként Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, majd a klubjában is sorban jöttek a szebbnél szebb pillanatok.

A 2024-2025-ös kiírásnak úgy futott neki, hogy az NB I/B-s csapatnál számolnak vele, idén februárban, a Dabas elleni élvonalbeli mérkőzésen azonban ő is megkapta a játéklehetőséget, két góllal debütált,

azóta pedig már hét NB I-es találkozónál jár a számlálója, amelyeken összesen 27-szer talált be, közte az Egernek 10-szer.

Ha ez nem lenne elég, a hét közepén Veszprémben megrendezett, kétnapos

EHF Youth Club Trophy selejtezőtornáján az esemény legjobbjának is megválasztották,

miután az elődöntőben a szerb Vojvodina ellen 12, a döntőben a Szeged ellen pedig 9 gólt dobott. A veszprémiek mindkét meccset megnyerték, így a tornát is, ezzel pedig bejutottak a júniusi, Kölnben rendezendő Final Fourba.

Az ifjúsági BL mellett ráadásul már a felnőttek elitsorozatában is bemutatkozott, a Sporting elleni győztes összecsapáson.

Balról: Nagy László, a Veszprém sportigazgatója, Gáncs-Pető Máté és Michael Wiederer, az EHF elnöke Forrás: VHA

„Eszméletlen, felemelő érzés, hogy utazhatunk majd Kölnbe, és részt vehetünk a négyes döntőben – mondja az Utánpótlássportnak a fiatal balszélső. – Az egész csapat rengeteget dolgozott, hogy ez a siker összejöjjön. A társaim rengeteg labdát szereztek, és indítottak, mindig megtaláltak a legjobb helyzetekben, nekik ezúton is köszönöm a segítséget; nélkülük ez nem sikerült volna. Kiváló hangulatban telt el ez a két nap, úgy éreztem, sokat segített, hogy korábban már megjártam a felnőtt BL-t is, emiatt könnyebben alkalmazkodtam ehhez a helyzethez. A magabiztosság kulcsfontosságú ilyenkor, ebben igyekeztem a maximumot hozni. Nagyon együtt van a társaság, mindenki a száz százalékra törekszik, egymásért küzdünk, ez visz minket előre.

nagyon meglepett a téli szünetben, amikor szóltak, hogy várnak a felnőttek közé edzésre, és meccsre is mehetek. A maximumra törekszem, és arra, hogy minél többet tanuljak a klasszisoktól!”

(Kiemelt képünk forrása: Veszprém Handball Academy)

Legfrissebb hírek

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
4 órája

Vízilabda: világbajnokok is készülnek az U18-as Eb-re

Utánpótlássport
7 órája

Asztalitenisz: a pécsi Nagy ikrek együtt és külön-külön is remekelnek

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: triplázik az UVSE a leánybajnokságokban?

Utánpótlássport
Tegnap, 14:09

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.29. 19:19

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55
Ezek is érdekelhetik