Vízilabda: címvédőként várja a vb-t az U20-as férfiválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.16. 17:29
null
Az U20-as férfi vízilabda-válogatott júniusban Zágrábban vesz részt világbajnokságon.

Június 14. és 21. között a horvát fővárosban, Zágrábban szerepel világbajnokságon az U20-as férfi vízilabda-válogatott. A Nagy Sándor és szakmai stábja által irányított nemzeti csapat kedden a Margitszigeten újabb összetartásra hívta egybe a korosztály legjobbjait. A közös gyakorlást igyekeztek időben kezdeni a fiúk, ugyanis a hazai bajnokság után kevés idejük marad a közvetlen vb-felkészülésre. A vezetőedző tizenhat játékost hívott meg a válogatott edzésre, a légiósok egyelőre még nem tudnak csatlakozni kerethez.

A válogatott címvédőként érkezik majd a világbajnokságra,

2023-ban ugyanis a Kovács Róbert vezette gárda aranyérmes lett a bukaresti U20-as vb-n. Romániában a mieink fantasztikus játékkal, a döntőben a szerbeket 12–7-re legyőzve hódították el a vb-trófeát. Azt megelőzően kétszer, 1995-ben és 2007-ben nyert Magyarország férfi U20-as világbajnokságot. A bukaresti csapattagok sokra hivatottságáról tanúskodik, hogy közülük Varga Zsolt szövetségi kapitány legfrissebb felnőttkeretébe Gyapjas Viktor, Ekler Zsombor, Molnár Erik, Nagy Ákos, Tátrai Dávid, Varga Vince és Vismeg Zsombor is meghívást kapott, de erőssége volt a világbajnok alakulatnak a Barcelonetában pólózó, ezért igazoltan távollévő Vigvári Vince is.

Világbajnokságra készül az U20-as válogatott Forrás: vlv.hu

A mostani U20-asok a 2005-ben (vagy később) született korosztály képviselői, és ők tavaly szintén Kovács Róberttel jártak U19-es Eb-n a bulgáriai Burgaszban. A kontinensviadalon a fiúk lemaradtak a dobogóról és a számukra csalódást jelentő negyedik helyen zártak. A csapat a bronzmeccsen 11–11 után ötméteresekkel kikapott a spanyoloktól. De affelől nem lehet kétségünk, hogy

ezt az évjáratot is rendkívül tehetséges fiatalok alkotják, akik közül a legtöbben már bizonyítottak korosztályos világeseményen.

Például Szécsi Marcell és Varga Vince már U20-as és U18-as világbajnoki címmel büszkélkedhet, Leinweber Olivér három éve volt az U18-as vb-győztes csapat tagja, Balogh Botond, Benedek Mór, Cseh Maxim, Haverkampf Bence, Lugosi Csongor, Nagy Zalán, Simon Balázs, Szitás Dávid, Tátrai Tamás vagy Zeman Márton pedig tavaly júniusban Buenos Airesben avanzsálódott ugyancsak U18-as világbajnokká. A következő emlékezetes siker helyszíne a horvát főváros lehet.

(Kiemelt kép forrása: vlv.hu)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
4 órája

Öttusa: az U19-esek vb-je zárja a korosztályos világversenyek sorát

Utánpótlássport
7 órája

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: vereséggel kezdett a magyar U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.11. 10:33

Vízilabda: a Ferencváros vezeti a férfiak európai ranglistáját

Vízilabda
2025.08.11. 09:20

A jövő sztárjai: irány Amerika a StudyNSport-tal!

Utánpótlássport
2025.08.11. 08:49

Kosárlabda: megnyerte a B-divíziós női U20-as Eb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.08.10. 21:02
Ezek is érdekelhetik