Vízilabda: a jelen aranykora mellett a jövőt is építik az FTC-ben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 12:30
null
Az FTC klasszisokkal teletűzdelt férfi vízilabdacsapatának utánpótlása a Komjádi-kupán is felhívta magára a figyelmet.

Az FTC nyerte a férfi vízilabda-utánpótlás legrangosabb hazai tornájának, a Komjádi-kupának a döntőjét, miután 19–17-re felülmúlta a BVSC-Zuglót.

A több új szabályt tesztelő kupában nem csak ifjúsági és juniorkorú játékosok szerepeltek, hanem még a 2002-ben születettek is lehetőséget kaphattak. Az aranyérmes Ferencvárosban utóbbi évjáratú fiatal nem szerepelt, de olyan felnőttválogatott kiválóságok voltak a vízben, mint Molnár Erik, Nagy Ákos vagy Vismeg Zsombor. A döntőben a 2005-ös születésű, szintén felnőttválogatott, de még az idei U20-as vb-n játszatható Varga Vince eltiltás miatt nem lehetett ott. Az említett négy játékos mellett a Szűcs Levente által irányitott csapatot ifjúsági és serdülőkorú pólósok alkották.

Hogy a Bajnokok Ligája- és bajnoki címvédő, hosszú idő óta veretlen FTC-ben jó utánpótlás-nevelő munka folyik, azt az elmúltban évadban az is bizonyította, hogy

a zöld-fehér klub volt az egyetlen, amelynek mindhárom korosztályos fiú országos bajnokságban négy közé jutott a csapata.

A serdülőcsapat bajnoki címet szerzett, az ifjúsági gárda bronzérmes lett, a gyermekegyüttes a negyedik helyen zárt.

A Komjádi-kupa döntőjében remekelt, a torna legjobb kapusának választott Horváth Levente, aki még a serdülők között is játszik. A 17 éves reménység ebben az idényben már az ob I-ben is hét találkozón szerepelt. Az élvonalban az FTC másik serdülőkorú játékosa, a négy meccsen két gólnál járó Jámbor Csaba.

Horváth Levente remekelt a Komjádi-kupa döntőjében Fotó: MVLSZ/ Kovács Anikó

Nyéki Balázs vezetőedző eddig ebben az élvonalbeli évadban az említett két serdülő mellett öt ifjúsági játékosnak adott lehetőséget eltérő arányban. A legtöbbet a tizenhárom meccsen hat góllal büszkélkedő, 18 évesen a Varga Zsolt szövetségi kapitány vezette felnőttválogatott összetartására is meghívót kapó Lugosi Csongor játszott, de értékes percei vannak a nyolc mérkőzésen hét gólos Paján Bátornak és az öt összecsapáson ötször eredményes Zeman Mártonnak is. Mellettük a kapus Balla Ferenc kétszer, Bella Csanád egyszer volt kerettag.

Lugosi Csongor már a felnőttválogatottal is készülhetett Fotó: MVLSZ/ Kovács Anikó

Mindig érdekes kérdés, hogy egy világsztárokkal teletűzdelt felnőttcsapatba mennyi esélye van bekerülnie a klub utánpótlás-játékosának.

Hogy a küldetés nem lehetetlen, arra a legfrissebb példa Varga Vince, aki az egyesület saját nevelésű reménységéből vált a felnőttcsapat és a felnőttválogatott fontos láncszemévé.

A 19 éves Varga kicsivel több mint két évvel ezelőtt, még feltörekvő tinédzserként így nyilatkozott portálunknak a helyzetéről:

„A Fradi itthon, valamint a nemzetközi porondon is topcsapat, és el kell fogadni, hogy itt a fiatalnak kevesebb lehetősége van játszani. Nem feltétlenül a bekerülés a nehéz, hanem a játékpercek növelése és az egyre jobb teljesítmény elérése. Mégis úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, mert rengeteget tanulhatok az idősebb, rutinosabb játékosoktól. Ha éppen nem meccsen, akkor edzésen. Ebben a közegben fejlődhetek a legjobban. Tetszik, hogy a játék sebessége, a felúszás, a passzolás vagy a gondolkodás is nagyon gyors. Szeretnék ehhez felnőni, ezért fontos számomra minden negyed vagy perc, amikor vízben lehetek.”

Varga Vince saját nevelésű játékosként küzdötte magát a legjobbak közé Forrás: FTC Waterpolo

Az FTC-ben korábban az utánpótlásért felelős Nyéki Balázs továbbra is kiemelt figyelmet fordít a klub korosztályos játékosaira, és bár a felnőttmeccseken csak korlátozott számú játékperceket tud biztosítani számukra, szem előtt tartja a fejlődésüket. Így került erre az évadra a Pro Reccóba kölcsön a 2005-ben született Haverkampf Bence is.

„A Ferencvárosban mindig úgy gondolkozunk, hogy nem csak a jelent, hanem a jövőt is építeni kell” – mondta a vezetőedző március elején, amikor Varga Vince és Nagy Ákos is 2028 nyaráig hosszabbított.

(Kiemelt képünkön: az FTC Komjádi-kupa-győztes csapata Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)

 

Legfrissebb hírek

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
4 perce

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
42 perce

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2 órája

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
3 órája

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
5 órája

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
9 órája

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
11 órája
Ezek is érdekelhetik