Úszás: sínen van a BVSC szakosztálya

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.15. 09:04
null
Nemcsak a felnőtteknél, az utánpótlás-korosztályokban is jó ideje a legjobbak között vannak a BVSC-ben, az egyik legeredményesebb nevelőegyesületben pallérozódó úszók.

A Szőnyi úti vasutasklub úszószakosztályának nebulói tavaly sem maradtak le a dobogóról a sportági hátország nagy viadalain. Olyannyira nem, hogy

az országos rangsorban 2024-ben a BVSC-sek nyertek az ifjúságiaknál, serdülőben másodikként, a gyermek korosztályban harmadikként végeztek, a bajnoki rendszer legfiatalabbjainál, a cápáknál pedig a legjobbnak bizonyultak.

.

A minőségi helyezéseket ráadásul mennyiségileg is „megtámogatta” a szakosztály, amennyiben rendre nagy létszámot vonultatott fel a különböző erőpróbákon.

„Mindegyiken nagyon sok versenyzővel vettünk részt, s összességében a legjobbak voltunk a klubok között az utánpótlásban” – mondta honlapunknak Nagy Péter vezetőedző, aki okkal említette meg, hogy idén,

a március eleji, hagyományos egri viadalon is a BVSC végzett az első helyen a csapatversenyben úgy, hogy négy csoportjuk indult a közvetlen utánpótlásból.

.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a vasutasklub úszói nem kevesebb, mint 51 medált – 11 ezüst és 19 bronz mellett 21 aranyat – vihettek haza, s biztosan lettek elsők az éremtáblázaton.

Sok félnivalójuk a folytatásban sem kell, hogy legyen, amire a nyolc edző alkotta szakmai stáb mellett további garanciát jelenthet a hátország folyamatos erősödése.

szeressenek idejárni, itt lenni nálunk” – jelentette ki Nagy Péter. Hozzátette, hogy az oktatásból tudtak átvenni többeket, meg az ÚNP-ből, az Úszó Nemzet Programból, ami beindult jó másfél éve, s ennek révén mintegy húsz fővel gyarapodott az utánpótlásbázisuk.

„Így nagyobb az esély arra is, hogy

 – említett egy további fontos szempontot is a fiatal szakember, kitérve rá, hogy két ifjúsági válogatott úszójuk van jelenleg: Bagi Zoltán és Rácz Zsombor.

„A sprinter Bagi tavaly is indult már ifi Eb-n, középdöntős volt,

és ha érmes lesz, akkor mehet az ifi vébére is. A hátúszó Rácz Zsombortól azt várjuk, hogy mindenképpen döntőzzön az ifi Eb-n, s akár érmet is szerezhet” – mondta Nagy Péter, aki örömmel újságolta még, hogy bár eddig sem volt gond a vízfelülettel, időközben még egy medencével bővültek. A Szőnyi úti strandmedencét fedték be, amely oktatásra, a kis versenyzőcsoportoknak tökéletes.

(Kiemelt képünkön: a BVSC egyik legígéretesebb úszója, Bagi Zoltán Forrás: boon.hu) 

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
6 órája

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: kikapott az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Történelmi, négygólos győzelemmel mutatkozott be a BVSC új edzője az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
8 órája

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
10 órája

Röplabda: kikapott a törököktől is az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
11 órája
Ezek is érdekelhetik