Short track: elégedett lehet a magyar utánpótlás az évadával

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 17:21
null
Lakatos Tamás, a magyar junior rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzője értékelte az Utánpótlássportnak a pár napja véget ért kanadai világbajnokságot és a fiatalok évadát.

Ahogyan hétfő reggel beszámoltunk róla, a múlt hét második felében Kanadában megrendezett junior rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon az előzetes célt, vagyis az éremszerzést nem sikerült elérni, A-döntőbe egyedül a leányváltó jutott (és ötödik lett), míg egyéniben Végi Diána Laura 500 méteres B-döntője volt a legjobb magyar eredmény, ő végül összesítve nyolcadikként zárta a számot.

„Savanyú volt a cukor, amikor vége lett a versenynek – kezdi az értékelését Lakatos Tamás, a korosztályos válogatott vezetőedzője. –

Nem mentek rosszul a fiatalok, de nem volt szerencsénk: sokszor hoztunk rossz döntést a jégen, a bírók döntései sem segítettek. Egy A-döntőt sikerült csak futnunk, bár Lara (Végi Diána Laura – a szerk.) kikorizta ezerötszázon is ezt, de elvették a bírók egy olyan eset miatt, ami mindenkinél kiverte a biztosítékot, hiszen a kínai lány kontakt nélkül, a bójában esett el. A leányváltók között a legerősebb csapatot, a kanadait sikerült kiejteni, de a fináléban az ötös pozícióból rajtolva egyszerűen nem tudtunk előrébb kerülni, óriási volt a tempó, az előttünk haladó Dél-Koreát pedig nem bírtuk megfogni. Rengeteg újraindított futam volt, ami szintén sokat kivett a fiatalokból. Semmi nem jött össze Calgaryban.”

Az évad összképe viszont korántsem borús, az utánpótlásunk továbbra is a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik, ezt az idényben megszerzett világkupa-érmek is bizonyítják.

„Európából senki sem szerzett érmet ezen a világbajnokságon, csapatban is mi tartottuk a legjobban magunkat a kontinensről a leányváltók között. Ettől függetlenül ennél jobb teljesítményre vagyunk képesek.

Jó úton járunk, a kollégáimmal pedig azt is látjuk, hogyan tudnánk a legjobbakkal felvenni a versenyt. A legnagyobb probléma, hogy az évad közben a magyar fiatalok nem tudnak olyan szintű versenyeken részt venni, mint az ázsiai riválisok, akiknek például az országos bajnokságuk is elképesztő magas színvonalú.”

(Kiemelt képünkön: a magyar leányváltó Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
7 órája

Sportlövészet: Toma Réka ezüstérmes a 10 méteres junior Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: Raksányi Krisztina megtalálta önmagát edzőként a Csatában

Utánpótlássport
9 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra kihagyja a vb-t

Téli sportok
12 órája

Vívás: Kiss Donát egyéni Európa-bajnokként tért haza Antalyából

Utánpótlássport
15 órája

A hónap utánpótlásedzője: február jelöltjei

Utánpótlássport
19 órája

Sportlövészet: újabb hatodik hely csapatban a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.04. 20:12

Atlétika: Bátori Lilianna csak élvezni szeretné a felnőtt Eb-t

Utánpótlássport
2025.03.04. 18:53
Ezek is érdekelhetik