Női foci: a törökök legyőzésével zárták az Eb-selejtezőket az U17-esek

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.17. 19:26
null
Az U17-es leány labdarúgó-válogatott az antalyai Európa-bajnoki selejtezőtorna záró mérkőzésén gólgazdag meccsen legyőzte a házigazda törököket, ezzel megőrizte A-ligás tagságát.

A Magyar Labdarúgó Szövetség beszámolója szerint a mérkőzés a várakozásoknak megfelelően nagy iramban kezdődött, hiszen a magyar és a török csapat is az A-ligában való bennmaradásért lépett pályára az antalyai U17-es leány Eb-selejtezőtornán – azonban annyi eltéréssel, hogy a mieinknek a jobb gólkülönbség miatt a döntetlen is elegendőnek bizonyult volna. 

A 13. percben a pénteki találkozón is gólt szerző Turi Bori lőtte ki a jobb alsó sarkot (1–0). Nem kellett sokáig várni a rivális csapat válaszára, ugyanis egy perccel később Elvin Balci vette be a mieink kapuját (1–1). A 16. percben ismét gólhelyzet alakult ki a magyar kapu előtt, melyet Krizsan Nikolett kapus sárga lap árán ugyan, de meg tudott akadályozni, ami viszont büntetőt jelentett az ellenfélnek. A tizenegyest szintúgy Elvin Balci végezte el, a labdát Krizsan Nikolett bravúrosan szögletre ütötte. A szögletből aztán gólhelyzet kerekedett, amit Zeliya Nur Sengül értékesített (1–2).

A  27. percben Brekovszki Julianna szabadrúgását követően öngóllal egyenlíthettek volna a mieink, azonban a játékvezető még a találatot megelőzően fújt a sípjába, így az érvénytelen volt. A 34. percben ismét a csapatkapitány szabadrúgásából alakult ki ziccer, Szabó Melissza viszont a bal kapufát találta el. A 36. percben Pethe Olivia zúdított 20 méterről a kapuba, mely akciót az első félidő hosszabbításában a tizenhatoson belülről is megismételte, így válogatottunk egygólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe (3–2).

Jól kezdték Gajdóczi Tibor tanítványai a második félidőt is, és lendületben maradtak, majd a 70. percben Turi Bori duplázott: a tizenhatos vonaláról beívelt labdájával a magyar válogatott kétgólos vezetésre tett szert (4–2). A 75. percben ismét a mieink helyzete következett: Hanász Vanda varázsolta Horváth Petra fejére a labdát, aki bevette a török kaput, így

a mérkőzés 5–2-es magyar sikerrel ért véget, ami azt jelentette: a mieink bennmaradtak az A-ligában.

A magyar csapat így három ponttal – Lengyelország és Svájc mögött – csoportharmadikként végzett az antalyiai Eb-selejtezőn, míg a török válogatott negyedik lévén kiesett a B ligába.

Az Eb-selejtezőn elértük a célunkat: bentmaradtunk az A-ligában. Ez egy jó lépcsőfok volt arra, hogy készüljünk a hazai rendezésű, 2027-es U19-es Eb-re, ahol hasonló játékerőt képviselő csapatokkal találkozunk, mint mostani ellenfelünk közül a lengyel vagy a svájci válogatott. Velük sikerült most olyan mérkőzéseket játszani, amelyeken akár mi is nyerhettünk volna. Mindegyik mérkőzés háromesélyes volt, nem rúgtuk be a helyzeteinket, de a célunkat elértük, hiszen az európai elithez tartozó csapatokkal egyenrangú találkozókat hoztunk le, a törököket pedig megvertük" – nyilatkozta Gajdóczi Tibor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

U17-ES LEÁNY EB-SELEJTEZŐ, ANTALYA
Magyarország–Törökország 5–2 (3–2)

Magyarország:
 Krizsan Nikolett - Sági Panna, Máté Nóra (Polgár Panka, 56.), Vadász Lara (Horváth Petra, 72.), Gágyor Zille (Tóth Adél, 56.) - Kovács Petra (Wolff Piroschka, 84.), Hanász Vanda, Brekovszki Julianna - Pethe Olivia (Tóth Ramóna, 72.), Turi Bori, Szabó Melissza

Gólszerzők: Turi (13., 70.), Pethe (45.+4), Horváth (75.)

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
2 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
20 órája

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kajak-kenu: nyolc magyar érem az első döntős napon a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kosárlabda: sikeres szereplés és fájó befejezés az U19-es leány-vb-n

Utánpótlássport
23 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

EYOF: két atlétánk is dobogóra állt péntek délelőtt Szkopjéban

Utánpótlássport
Tegnap, 14:08

Röplabda: kikapott az ukránoktól az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 12:53
Ezek is érdekelhetik