Kézilabda: nemzetközi tornát nyert a junior leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.08. 18:08
null
Mindhárom korosztályos leány kézilabda-válogatott két felkészülési mérkőzést játszott a héten.

Először találkoztak 2025-ben a magyar utánpótlás leány kézilabda-válogatottak tagjai, mindhárom korosztály edzőtáborba vonult múlt héten vasárnap, a munka pedig hétfőn kezdődött meg. Mindhárom csapatnak felkészülési mérkőzések is kerültek a programjába

A juniorok Dabason és Inárcson készültek, utóbbi volt a helyszíne a Három Nemzet-tornának, amelyen

nívós mezőny gyűlt össze.

A 2024-es, Kínában megrendezett ifjúsági világbajnokságon (múlt ősszel ugrottak korosztályt a 2006-os és 2007-es születésű játékosok alkotta nemzeti csapatok) harmadikként záró magyar együttes mellett pályára lépett Inárcson a vb-ezüstérmes Dánia és a negyedik helyen végző, a bronzmeccsén a magyaroktól egy góllal kikapó Franciaország is.

A Bohus Beáta szövetségi edző vezette juniorcsapatra tehát nem várt könnyű feladat, igaz, ezek a felkészülési események elsősorban nem a győzelemről, hanem a gyakorlásról és a tapasztalatszerzésről szólnak. 

Ettől függetlenül presztízscsatákat láthattak a kilátogatók,

a magyar válogatott pedig ünnepelhetett a végén, hiszen aranyérmet szerzett,

ugyanis mindkét mérkőzését megnyerte: a dánok ellen szoros meccsen jól hajráztak Fazekas Virágék, míg a franciák ellen a félidei szünetre kialakított ötgólos előnyt megőrizte a végső dudaszóig.

A második helyet a franciák szerezték meg, akik a dánokat 30–21-re győzték le.

Juniorok:
Magyarország–Dánia 26–23
Magyarország–Franciaország 27–22

Kun Attila vezette ifjúsági válogatott Lakiteleken edzőtáborozott, és kétszer is összecsapott a németekkel. Az első meccsen harminc perc után még a házigazdák vezettek egy góllal, a németek viszont fordítottak, végül simán nyertek. Másnap viszont összejött a visszavágás, 34–30-ra győztek a magyarok.

Ifjúságiak:
Magyarország–Németország 25–32
Magyarország–Németország 34–30

A serdülőknek az őszi kiválasztók után először tartott szűkített kerettel edzőtábort a Pigniczki Krisztina szövetségi edző vezette stáb: a fiatalok az első válogatott meccseiket játszották Szlovénia ellen, és mindkét meccset magabiztosan nyerték meg Gyálon.

Serdülők:
Magyarország–Szlovénia 33–19
Magyarország–Szlovénia 40–18

(Kiemelt képünkön: a junior leány kézilabda-válogatott Forrás: IHF, archív)

Legfrissebb hírek

Vívás: a végén világbajnoka is lett Magyarországnak Kínában

Utánpótlássport
11 órája

Úszás: kirepültek a nagyok, de maradtak ígéretes fiatalok

Utánpótlássport
14 órája

Kosár: Josepovits Kinga főszereplésévél védett címet a pécsi juniorok

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
21 órája

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
2025.04.15. 20:04

Jégkorong: kikapott Kazahsztántól a vb előtt álló U18-as válogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 19:27

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 16:10

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.04.15. 11:57
Ezek is érdekelhetik