Kézilabda: hasznos napokon van túl a junior leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 11:13
null
Nívós felkészülési tornát nyert a junior leány kézilabda-válogatott, amelynek szeme előtt már a nyári Európa-bajnokság lebeg.

Ahogyan a múlt hét végén beszámoltunk róla, első alkalommal edzőtáboroztak idén a korosztályos leány kézilabda-válogatottak, amelyek közül a juniorokra (2006-os és 2007-es születésűek) várt a legnagyobb feladat, akik Inárcson Három Nemzet-tornán látták vendégül a tavalyi világbajnokságon ezüstérmet szerző dán, illetve negyedikként záró francia csapatot.

Ebben a sorba a magyarok is beillettek, hiszen a Bohus Beáta szövetségi edző vezette együttes az említett kínai vb-n bronzérmet ünnepelhetett.

A magyar fiatalok mindkét meccsüket megnyerték ezzel együtt pedig a tornát is; a dánok ellen három, a franciák ellen ötgólos sikert arattak.

„Próbálunk minden összetartáson erős ellenfelekkel találkozni. A nyári Európa-bajnokságra készülünk, ez az összetartás is már annak a szellemében telt, hogy elkezdjük a keret kialakítását. Figyeljük, ki kivel tud hatékonyan együtt játszani. Felmérések most nem voltak a programban, de láthatóan jó állapotban vannak a lányok, ami bizonyítja, hogy megfelelő munka folyik a klubokban – mondja Bohus az Utánpótlássportnak. –

Most három új játékos került be a keretbe, mindannyiuknak elégedettek voltunk a teljesítményével. Áprilisban még várható, hogy lesznek új arcok a csapatban, a három hetes közvetlen felkészülés során viszont már csak azokkal dolgozunk, akik az Eb-n is érdekeltek lesznek. Nem lesz könnyű időszak, mert a legtöbben ebben az időszakban érettségiznek.”

Bohus Beáta Forrás: HF Montenegro

Április hetedikétől ismét edzőtáborba vonul a válogatott, aminek Lakitelek lesz a helyszíne; a fiatalok a svéd és a holland csapattal is megmérkőzik majd.

„Ott már felméréssel kezdünk, ami jó kiindulási alapot ad majd, hogy melyik játékossal hova szeretnénk eljutni a hét végére. Az Eb-n tizenkét nap alatt nyolc-kilenc meccsünk lesz, ami óriási terhelés, erre megfelelően fel kell készülnünk.

Látjuk a hiányosságokat is, ezeket igyekszünk a folytatásban kijavítani.” 

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
13 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
17 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
18 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik