Birkózás: Szenttamási és Nyikos is bronzmeccses az U23-as Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.10. 18:27
null
Három magyar lépett szőnyegre hétfőn a női birkózók között a tiranai U23-as Európa-bajnokságon.

Az 55 kilogrammos Szenttamási Róza és a 76 kilogrammos Nyikos Veronika is

bronzéremért lép szőnyegre

a tiranai U23-as Európa-bajnokság kedd esti programjában. Szenttamási bravúros győzelmet aratott az ukrán ellen, a négy közé jutásért azonban hibázott, kétvállra fektették, míg Nyikos technikai tussal győzte le a svédet, majd hatalmasat küzdött a törökkel, de pontozással kikapott az elődöntőben – írja a hazai szövetség honlapja.

A nap harmadik magyar birkózójának, Pók Karolinának egy mérkőzés jutott, a román 68 kilogrammos birkózó ejtette ki a versenyből.

(Kiemelt képünkön: Szenttamási Róza Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2 órája

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
5 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
23 órája

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:05

Kajak-kenu: nyolc magyar érem az első döntős napon a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:14

Kosárlabda: sikeres szereplés és fájó befejezés az U19-es leány-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 17:53
Ezek is érdekelhetik