Birkózás: az U15-ös kötöttfogásúak számára is válogatót rendeztek

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.10. 14:40
null
Az U15-ös kötöttfogású birkózók is Dunakeszin rendezett válogatóversenyen mérték össze a tudásukat.

A szombati U15-ös szabadfogású és női birkózóverseny után vasárnap a korosztály kötöttfogású válogatóviadalának is Dunakeszi adott otthont – irja a hazai szövetségi portál.

A megméretésen tizenegy súlycsoportban küzdöttek az ígéretek a címeres mezekért.

Az év első válogatóján az aranyérmek tekintetében

a Cegléd és a Kecskemét tudott duplázni.

Előbbi Budai Milán és Fodor Martin, utóbbi pedig Móra Donát és Simon Zsombor révén két-két első helyezettet is soraiban tudhatott. A további hét aranyon az Eger, az ESMTK, a Téglagyár, a Csepeli BC, a Ferencváros, a Szentes és a PEAC osztozott.

A csapatpontversenyben végül simán nyert az ESMTK, amely Olasz Vencel elsősége mellett két ezüst- és három bronzérmet, valamint két pontszerző helyezést is behúzott.

Az U15-ös válogatóverseny kötöttfogású győztesei:
38 kg: Juhász Bendegúz (Egri VSI)
41 kg: Olasz Vencel (ESMTK)
44 kg: Nagy Krisztofer (Téglagyár SE)
48 kg: Kurdi Dániel (Csepeli BC)
52 kg: Budai Milán (Ceglédi VSE-KIMBA)
57 kg: Móra Donát (KESI)
62 kg: Jakab Roland (FTC-KIMBA)
68 kg: Barna Milán (Szentes-KIMBA)
75 kg: Fodor Martin (Ceglédi VSE)
85 kg: Simon Zsombor (KESI-KIMBA)
+ 85 kg: Zomborszki Zalán (PEAC)
Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. ESMTK 34 ponttal
2. Ceglédi VSE 25 ponttal
3. Egri VSI 16 ponttal

(Kiemelt kép forrása: birkozoszov.hu)

Legfrissebb hírek

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
45 perce

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2 órája

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
5 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
22 órája

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:05

Kajak-kenu: nyolc magyar érem az első döntős napon a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:14

Kosárlabda: sikeres szereplés és fájó befejezés az U19-es leány-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 17:53
Ezek is érdekelhetik