Úszás: Zalaegerszegen jó kezekben van az utánpótlás

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 16:18
null
Zalaegerszeg városa “A 2024. év sportolója” elismerések között a legjobb egyesületnek járó díjat a Zalaco-Zalaegerszegi Úszóklubnak ítélte – adta hírül honlapján a ZÚK.

Február idusán a zalaegerszegi polgármesteri hivatal dísztermében megtartott díjátadó ünnepségen a városi „vizes” egyesület képviseletében Belső Gábor klubelnök és Horváth Csaba vezetőedző vette át azt a díszoklevelet, amelyet az indoklás szerint „az úszás mint sport megszerettetése és népszerűsítése, az egészséges életmódra nevelés, valamint az utánpótlás-nevelés terén végzett kimagasló tevékenysége, és az egyesület 2024-ben elért hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként” kapott meg a Zalaco-ZÚK.

Horváth Csaba, aki a korosztályos válogatottban is helyet kapott Nagy Napsugár és Nett Vivien mestere, megkeresésünkkor éppen kisiskolásokat és óvodásokat kalauzolt, akikkel az Úszó Nemzet Program keretében foglalkoznak ő és edzőkollégái a városi sport- és tanuszodában, melyet 2022-ben építettek át. Heti szinten ezerhétszáz gyerek jár ide úszni.

„Most jutottunk el idáig – mondta a vezetőedző. –

köztük az ifi vébén és Eb-n dobogós és pontszerző helyezéseket szerzett Nagy Napsugár és Nett Vivien. Mellettük vannak még más utánpótláskorúak is, köztük olyanok, akik az idei cápa, gyermek és serdülő országos bajnokságokon érmes helyekért fognak küzdeni.”

Horváth Csaba kitért rá, hogy többen a Jövő Bajnokai programban is benne vannak.

„Úgyhogy azt gondolom, egyesületünk, amely tavaly ünnepelte harmincéves fennállását, az utánpótlás területén is jól áll. Rengeteg gyereket próbálunk most behozni, van egy úszóiskolánk is, ahová négyszázan járnak heti szinten, és ugye

A vezetőedző úgy fogalmazott, hogy oktatói létszámban is nagyot emelkedtek.

Úgy gondolom, nagyon jó körülmények között, igazán profi létesítményben tevékenykedhetünk, amely minden igényt kielégít, s ebben partnerek a szponzorok, az önkormányzat, szóval nem panaszkodhatunk... Zalaegerszegen jelenleg a versenysport és a tömegsport mellett a csecsemőúszástól kezdve az iskolai és felnőttúszás-oktatásig bezárólag mindennel foglalkozunk, minden spektrumot próbálunk lefedni. Ami a versenysportot illeti,

és folyamatosan jól fogunk teljesíteni az országos bajnokságokon is” – mondta Horváth Csaba.

(Kiemelt képünkön: három kiváló úszó a zalaegerszegi utánpótlásból, Nett Vivien (balra), Scheffer Eszter, Nagy Napsugár Forrás: ZÚK)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: élen jár a három nővér – remeklő Toman lányok az NB I-ben

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
13 órája

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
15 órája

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
23 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

A jövő sztárjai: Hajdú Kata, Tiba Panna

Utánpótlássport
2025.03.24. 10:47

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

Kosár: továbbra is megállíthatatlan a Csata DSE kadét leánycsapata

Utánpótlássport
2025.03.23. 15:15
Ezek is érdekelhetik