Tollaslabda: Szabó-ezüst az U19-es magyar nemzetközi bajnokságon

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 14:33
null
A pécsi Multi Alarm U19-es magyar nemzetközi bajnoksággal megkezdődött a fiatal tollaslabdázók idei kiemelt versenyeinek a sora.

Népes mezőny gyűlt össze Pécsett a 15. alkalommal megrendezett U19-es Multi Alarm nemzetközi tollaslabda-bajnokságon, amelyre 21 országból érkeztek fiatal sportolók, összesen 161 játékos nevezett be az eseményre, amely a korosztály versenynaptárának első idei kiemelt viadala volt.

A mezőnyből – amelyben a környező országok versenyzői mellett egészen messziről, még Üzbegisztánból és az Egyesült Arab Emírségekből is érkeztek tollaslabdázók – természetesen nem hiányoztak a hazai utánpótlás legjobbjai, akik közül ketten is első kiemeltként vágtak neki egyesben a megméretésnek.

Szabó Zsófi tavaly az U19-es Európa-bajnokságon is bizonyította, hogy számolni kell vele, a kontinensviadalon egy lépésre volt a biztos éremszerzéstől, a negyeddöntőben esett ki, a pécsi eseményen viszont

elmasírozott a dobogóig, pontosabban a döntőig, amelyben döntő szettben kapott ki

a második kiemelt szlovén Blazinától. A pécsi fiatal a legjobb nyolc között csapattársával, Dorozsmai Hédivel csapott össze, amely során Szabó két szettben nyert, a fináléig, összesen öt fordulón kellett túljutnia.

Szabó Zsófi (pirosban) a nemzetközi bajnokság dobogóján Forrás: MTLSZ

Szabó Zsófi mellett Mesterházy Milán is első kiemelt volt, őt a fiúk egyéni versenyében a negyeddöntőben állították meg, a későbbi győztes lengyel Pinkowicz múlta felül két szoros játszmában. 

Az említett fiatalokon kívül más magyar induló nem jutott el a negyeddöntőig.

A fiataloknak innentől kezdve egyre sűrűbb lesz a versenynaptár, a tavasszal pedig a korosztályos magyar bajnokságokat is megrendezik. Az U15-ösökét március végén Cegléden, az U19-esekét és az U11-esekét április végén Pécsett, az U17-esekét és az U13-asokét pedig szintén Cegléden, május első felében.

(Kiemelt képünkön: Szabó Zsófi Forrás: MTLSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2 órája

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Sportlövészet: két magyar pisztolyos ezüstérem a junior Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:05

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:35
Ezek is érdekelhetik