Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.19. 09:14
null
A grúziai téli EYOF-on három érmet szerző, a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként záró rövid pályás gyorskorcsolyázó, Z. Molnár Natasa óriási boldogsággal idézte fel honlapunknak az elmúlt napok történéseit.

Ahogyan korábban megírtuk, a magyar küldöttség négy éremmel zárta a múlt héten Grúziában megrendezett téli EYOF-ot (európai ifjúsági olimpiai fesztivál).

A dobogós helyezéseket egytől egyig a rövid pályás gyorskorcsolyázók szállították, de még közülük is kiemelkedett az FTC fiatal sportolója, Z. Molnár Natasa, aki

500 méteren ezüst-, 1000-en pedig bronzérmet szerzett, hogy aztán az EYOF-produkciójára a 2000 méteres mixváltóval elért győzelemmel tegye fel a koronát.

Az esemény kezdete előtt a korcsolyázóval az EYOF-fogadalomtételen beszélgettünk, amikor motiváltan nyilatkozott, hiszen több, korábban az EYOF-on már bizonyító (mint például a két éve három aranyérmet szerző Major Dominik) short trackessel készül a klubjában napi szinten.

„Sokat beszéltünk, mielőtt kiutaztunk volna, végig támogattak, kérdezgettek, hogy állok a felkészüléssel, és az EYOF-közben is folyamatosan kapcsolatban voltunk a többiekkel. A juniorválogatott Kanadában nézte a futamokat, rengeteget jelent, hogy lehet rájuk számítani” – mondja az Utánpótlássportnak Z. Molnár.

De vissza a már említett távokra. A short trackesek első száma az 1500 méter volt, amelyben Z. Molnár negyedik lett, a futam után megjegyezve, hogy ekkora agresszivitásra nem számított, úgy fogalmazott, a folytatásban neki is fel kell vennie ezt a fajta harcosságot. Nem kérdés, sikerült neki.

Z. Molnár Natasa Forrás: Team Hungary

„Az ezerötszáz döntője után csalódott voltam, egy hellyel lemaradni a dobogóról mindig rossz, ráadásul talán a kedvenc távomról van szó. Nagyon szomorú voltam, hogy nem sikerült. Éreztem, hogy váltanom kell, rámenősebbnek kell lennem, ha érmet akarok. Az ötszáz döntőjében erre szükség volt a dobogós hely megszerzéséhez, picit tartottam is tőle, hogy esetleg túl agresszív voltam, de szerencsére nem jeleztek szabálytalanságot. Védtem a pozíciómat, odaraktam magamat,

Valamennyire kárpótolt az első napi csalódásért, azért azt látni, amikor már hivatalosan ki van írva, hogy második lettél, az óriási boldogság. Ezer méteren elrontottam a futamomat, ennek ellenére lett meg a bronz, ami így picit bosszantó, hiszen éreztem, hogy sokkal több volt ebben a számban. Előre kellett volna figyelnem, nem arra, hogy mi történik mögöttem, és akkor még előkelőbb helyezés a vége.”

A hab a tortán azonban a végére maradt, Kiss-Gebora Flórával, Árendás Mihállyal és Kun Bence Benedekkel együtt a 2000 méteres váltó tagjaként aranyérmet szerzett, ráadásul az előfutamban, az elődöntőben és a fináléban is EYOF-rekordot érő idővel diadalmaskodott.

„Hihetetlen élmény volt a váltó. Kiváló a csapatszellem a négyesünkben, és további lendületet adott, hogy egymás után értük el a rekordokat. Emiatt úgy mentünk fel a döntőre, hogy ezt meg fogjuk nyerni, nem alakulhat máshogy, és a tervezett módon be is értünk elsőként.

A célbaérés után mindenki kiabált. egymás nyakába ugrottunk, nagyon büszke vagyok mindenkire. Ez a legszebb emlék talán, de ahogyan a kezdés előtt fogalmaztam, már az rendkívüli boldogsággal töltött el, hogy egyáltalán kijutottam az eseményre. Sok új barátot szereztünk, külföldiekkel ismerkedtünk meg, és természetesen a többi magyar indulóval is összebarátkoztunk. Még nem döntöttem el, hogy a három érem hova kerül, az viszont biztos, hogy különleges helye lesz, lehet csinálok egy külön polcot is emiatt. Köszönöm a XVI. kerületi támogatóimnak és Molnak, utóbbinak hála először készülhettem és vehettem részt versenyen lábraöntött korcsolyával.”

(Kiemelt képünk forrása: Team Hungary)

Legfrissebb hírek

Kézi: dupla magyar győzelemmel kezdődött a strandszakág U17-es Eb-je

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
7 órája

Vízilabda: isztambuli Eb-re készülnek az U16-os fiúk

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.16. 20:59

Kajak-kenu: fontos lépcsőfok előtt Tóth Petra KSI-s tanítványai

Utánpótlássport
2025.06.16. 19:15

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
2025.06.16. 14:40

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.15. 19:52

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.15. 17:59
Ezek is érdekelhetik