Gyorskorcsolya: világbajnokságon járt a magyar juniorválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 16:13
null
Négy magyar fiatal szerepelt az Olaszországban megrendezett junior gyorskorcsolya-világbajnokságon.

Három junior-világkupa után érkezett el az évad célversenye a korosztályos nagypályás gyorskorcsolyázóknak, február 7. és 9. között rendezték meg Olaszországban a junior-világbajnokságot. 

A szakágban – a rövid pályás „testvérrel” ellentétben – a magyar indulók általában nem érmekért szállnak harcba a világversenyeken, ennek ellenére a világkupa-sorozat harmadik, egy héttel ezelőtt megrendezett állomásán az utánpótláskorúak közül Lukács Soma és Sipos János harmadik lett a férficsapat tagjaként, a neo-senior Bödei Bálinttal kiegészülve.

Az első két, őszi vk után a férfiválogatott szövetségi edzője, Kóti Gábor nyilatkozott az Utánpótlássportnak, már a világbajnokságra előretekintve. 

„Nem könnyű a fiataloknak, hiszen szinte egész évben készülünk, egy évadban pedig csak négy olyan világverseny van, amin megmutathatják magukat. Ebből az utolsó a vébé, amire jelen állás szerint Soma és Jani biztos induló, Marci pedig jó eséllyel pályázik a részvételre. A lányok közül pedig Lillának lesz még esélye kiharcolni a vébészereplést” – mondta decemberben a szakember.

Végül az említett Lukács és Sipos mellett a válogatottban nemrég debütáló, mindössze 16 éves Klimasz Márton és a 17 esztendős Sándor Lilla is korcsolyát húzott Collalbóban, így

összesen négy magyar fiatalnak szurkolhattunk az elmúlt három napban.

Pénteken 500 méteren Lukács érte el a legjobb eredményt a küldöttségből, a 15. helyen zárt, míg Sipos 20., Klimasz 40., Sándor pedig 42. lett. Utóbbi a tömegrajtos versenyszám elődöntőjében is megmérette magát, ám végül nem tudott bekerülni a fináléba. Szombaton is Lukácsé volt a legjobb magyar helyezés, 1000 méteren 28. lett, Sipos 36., Klimasz 39. lett, míg Sándor Lilla ugyanebben a számban 41., 3000-n 37. helyezettként fejezte be a versenyzést. 

Az utolsó napra is maradtak magyar eredmények: a fiútrió a csapatok sprintversenyében tizedikként végzett, a Sándor, Sipos duó pedig a mixváltók között zárt tizenegyedikként.

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünkön, balról: Klimasz Márton, Lukács Soma, Sándor Lilla és Sipos János Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Atlétika: Kun-Szabó fokozatosan menne el a határig Bátori Liliannával

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: kicsi a szakosztály, de roppant erős

Utánpótlássport
10 órája

Cselgáncs: Fedora jól kezdte a szezont, de nem dől hátra a sikerektől

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

A hónap utánpótlásedzője: Kun-Szabó Balázsé a februári díj

Utánpótlássport
2025.03.19. 15:50

Vízilabda: a jelen aranykora mellett a jövőt is építik az FTC-ben

Utánpótlássport
2025.03.19. 12:30

Atlétika: a fedett pályás Eb-n remeklőket ígéretes utánpótlás követi

Utánpótlássport
2025.03.19. 08:59
Ezek is érdekelhetik