Asztalitenisz: hat érem, közte két arany a magyar fiataloktól Eszéken

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 19:39
null
Két arany-, egy ezüst- és három bronzéremel zártak a magyar asztaliteniszezők az eszéki nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

Halmozták az érmeket a magyar korosztályos fiatalok a vasárnap véget ért, horvátországi nemzetközi versenyen, amely az európai szövetség (ETTU) versenysorozatának idei első állomása volt. Párosban különösen parádéztak a mieink:

az U13-as lányok között Fazekas Lizett és Fegyver Zsófia, míg az U15-ös fiúk mezőnyében Gergely Márk és Szabó Lénárd bizonyult megállíthatatlannak,

, míg az U15-ös fiúk mezőnyében  bizonyult megállíthatatlannak,

így mindkét magyar duó aranyérmesként végzett a viadalon.

Fegyver és Fazekas egyesben is nagyszerűen szerepelt: Zsófia a döntőig menetelt, és végül ezüstérmes lett az U13-as korosztályban, míg Lizett az U15-ösök és az U13-asok küzdelmeiben is harmadikként zárt. Az U15-ös fiúk viadalán Szabó Lénárd állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

(Kiemelt kép forrása: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Úszás: Budapest után Prágában szerepelnek a V4-ek olimpiai reménységei

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: Kenéz Kincső látványos ütemben termeli a gólokat

Utánpótlássport
18 órája

Vívás: versenyből is megárt a sok a szövetségi kapitány szerint

Utánpótlássport
23 órája

Kajak-kenu: erős ifjúsági csapat várja a nyári világversenyeket

Utánpótlássport
2025.05.07. 14:25

Jégkorong: előtte az elődök – a sportba született Gyulai Benedek

Utánpótlássport
2025.05.07. 09:03

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 15:34

Vízilabda: kezdődnek a korosztályos bajnokságok nyolcas döntői

Utánpótlássport
2025.05.06. 14:52
Ezek is érdekelhetik