Úszás: újévi edzőtáborban a serdülőkorú tehetségek

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 16:06
null
Már január első hétfőjén munkába álltak 15-16 éves úszóink legjobbjai, akik a szövetség tehetséggondozó programjának keretében két héten át készülnek fel a 2025-ös versenyévad rajtjára.

Tavaly októberre tervezték a serdülő korosztályba tartozó úszók legkiválóbbjainak soproni táboroztatását, ám az őszi terv kútba esett, mivel a kiválasztottak csaknem felét influenzaszerű betegség döntötte le a lábáról, így az összejövetelt halasztani kellett egészen 2025 elejére.

Az újévi vizes nyitánynak aztán már nem volt akadálya: húsz,

15-16 esztendős versenyző hat edző társaságában elfoglalta helyét a hűség városában, ahol nagyszerű helyszínen zajlanak a foglalkozások,

,

a jól bevált napirend szerint.

„Tíz fiú és ugyanennyi lány készül a megszokott és közkedvelt helyen, a soproni Lőver uszodában, ahol most pótoljuk az októberben elmaradt edzőtábort – mondta el honlapunknak Selmeci Attila mesteredző, a szövetség szakmai alelnöke, akinek irányításával több esztendeje valósul meg a tehetséggondozás eme jól bevált formája.  – A tizenöt-tizenhat éves gyerekek a karácsonyi pihenőt követően dolgoznak együtt a táborban, az első hét felvezető, technikai jellegű, a második héten viszont már intenzívebb munka lesz, napi két edzéssel. Kezdésként egy óra szárazföldi torna van reggel fél kilenctől fél tízig, majd úszás fél tizenkettőig az 50-es medencében. A délutáni edzés pedig fél hattól fél nyolcig a 25 méteres medencében történik,

A szakember hozzátette, hogy ennyire korán még sosem volt ilyen edzőtábor.

A központi tehetséggondozó tábor igen jó lehetőség, Sopronból mindig úgy tértek haza a résztvevők, hogy kiváló körülmények között, nagyon jól tudtak dolgozni a gyerekek, akik – hadd említsem itt meg – az iskolából ki vannak kérve. Itt csak az edzésekre kell koncentrálniuk, bár nyilván arra ösztökéljük őket, hogy a két edzés közötti pihenőkben – mert van bőven ilyen naponta – azért tanuljanak is, hogy ne maradjanak le iskolai feladataikkal.”

(Kiemelt képünkön: A soproni Lőver uszodában, ideális környezetben készülhetnek kéthetes edzőtáborukban a serdülők legtehetségesebbjei Forrás: sopron.kornyeke.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik