Ökölvívás: megtörhetetlen az ifjúsági válogatott csapategysége

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.22. 18:56
null
Körvonalazódik az ifjúsági ökölvívó-válogatott 2025-ös programja, amely kapcsán Ács József szövetségi edző nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Az ifjúsági ökölvívó-válogatott tavaly nem tudta megközelíteni a 2023-as eredménysorát, bár így sem szégyenkezhetett a két Európa-bajnoki érmével, és a világbajnoki ötödik helyezésekkel.

Az Ács József szövetségi edző vezette korosztályból 2024 végeztével többen kiöregedtek, köztük a kétszeres ifjúsági Eb-ezüstérmes, junior Európa-bajnok Nileborg Krisztián.

A tavaly ifi Eb-harmadik Varga Sára viszont a második, egyben utolsó ifjúsági évének fut neki, és mellette is számos ígéret várja az évad legfontosabb eseményeit.

„Párnapos hír, hogy

A jelenlegi állás szerint szeptember harmincadikától október kilencedikéig tart majd, és ennek megfelelően készítettem el az éves tervezetet – mondja az Utánpótlássportnak Ács. – Előtte számos felkészítőversenyen szeretnénk részt venni: márciusban a Tóth Ákos-emlékversenyen valószínűleg ír és svéd bokszolókkal is találkozhatunk majd, majd a hónap végén rendezik meg az Énekes István-emlékversenyt. Májusban a Bornemissza-emlékverseny lesz fontos állomás, ezt megelőzően szeretnék szervezni egy nemzetközi edzőtábort a hamarabb hazánkba érkező nemzetek részvételével. Júliusban következik az ifjúsági országos bajnokság, ez egyben válogató is lesz az Eb-re. A kontinensviadal előtt a fiúk a Brandenburg-, a lányok pedig a Szilézia-kupán méretik meg magukat, hogy csúcsformába kerüljenek az Eb-re.”

Jósolni – főleg ilyen korán – nem érdemes, sok összetevőből áll a siker az ökölvívásban is, a korosztályt azonban eredményes bunyósok alkotják majd.

„A junioroktól most került fel hozzánk a korosztályban Eb-érmes Petrimán Patrícia, Kapcsos Vivien és Gombai Dominik is, utóbbi ráadásul a junior-vébén 2023-ban harmadik lett. Varga Sára mellett Nyögéri Sára, Rába Noémi, Talpas Roxána, Benedek Péter, Mailát András és Váradi Sándor is másodévesként próbálhat idén szerencsét. De

a fiatalabbaknak a legfontosabb, hogy minél hamarabb felvegyék az ifi fordulatszámot, hiszen már hárompercesek a menetidők. A csapategységünk megtörhetetlen, folyamatosan húzzák egymást a fiatalok a válogatottban, ez a folytatásban sem lesz másképp.”

(Kiemelt képünkön, balról: Varga Sára, edzője, Farkas József és az ifik szövetségi trénere, Ács József Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
4 órája

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
8 órája

Kosár: első helyen jutottak az országos döntőbe a Vasas junior leányai

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Nyíregyházán alulról építkeznek

Utánpótlássport
15 órája

Birkózás: Terék Gerdát a sérülés sem állította meg az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.27. 20:36

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
2025.03.27. 15:47

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:57
Ezek is érdekelhetik