Jégkorong: újabb lépést tett a rájátszás felé az Újpest juniorcsapata

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.25. 09:02
null
A fehérváriak elleni sima, 7–1-es győzelemmel az Újpesti Jégkorong Akadémia csapata megerősítette a biztos play-offba jutást érő pozícióját az osztrák U20-as bajnokság felsőházában; a címvédő lila-fehérek vezetőedzőjét, Árkovics Bálintot kérdeztük.

Csupán két magyar klub mondhatja el magáról, hogy az osztrák bázisú U20-as és U18-as jégkorong-bajnokságban is felsőházban szerepel. A korábban már megénekelt diósgyőri fiatalok mellett az Újpesti Jégkorong Akadémia együttesei szintúgy jól állnak mindkét korosztályban. Az idősebbek között Árkovics Bálint tanítványai az előző évadban igencsak magasra tették a lécet, ugyanis

a klub történetében először sikerült megnyerniük az osztrák juniorligát.

„Azt látni kell, hogy az előző szezonban a csapat eredményssége mellett jó néhány játékost tudtunk adni a magyar felnőtt profi liga csapatainak, köztük a saját első csapatunknak, az Újpestnek is – nyilatkozta Árkovics Bálint vezetőedző az Utánpótlássportnak. – Emellett többen is külföldre tudtak igazolni, ami szintén örömteli. Ennek fényében a csapataink összetétele jelentősen átalakult. A tavalyihoz képest most kisebb kerettel dolgozunk, és jó páran fiatalabbként, még U18-as korúként játszanak nálunk. Ez ugyanúgy elmondható az U18-as együttesünkről, ahol pedig az U16-osok vannak jelen nagy számban.

Azt gondolom, ez kiváló út a játékosok fejlesztésére, hiszen mindenki tud olyan meccseken játszani, amely kihívást jelent számára.

Árkovics Bálint Forrás: Újpesti Jégkorong Akadémia

„Mindemellett az is külön örömteli, hogy az U20-as korú játékosaink közül sokan már bemutatkozhattak a felnőttcsapatban is, és egyre nagyobb szerephez jutnak az Erste Ligában. A korosztályos válogatottakba rendre mi tudjuk a legtöbb és legjobb játékosokat adni. Azt hiszem, az utánpótlás-nevelésnek, ez is a fő célja, nem pedig az, hogy feltétlenül a korosztályos bajnokságokban érjünk el minél jobb eredményt."

Pénteken hazai pályán meggyőző teljesítménnyel 7–1-re verték a FEHA19 gárdáját, így az UTE U20-asai jelenleg a hatodik helyen állnak a tabellán, amely biztos rájátszásba jutást ér. A középszakaszból még öt mérkőzés van hátra a lila-fehéreknek.

A rájátszásban kell majd a legjobb arcunkat mutatni. Bízunk benne, hogy ebben az idényben ismét sikeresek tudunk lenni majd a play-offban.

Esélylatolgatásba nem szeretnék belemenni, mert rendkívül szoros a mezőny a felsőházban, jellemzőek a körbeverések. Ha a jó oldalunkat mutatjuk, akkor mindenkit képesek vagyunk legyőzni, ha viszont nem úgy alakulnak a dolgok, hullámvölgybe is tudunk kerülni. Meg kell találnunk az állandóságot, hogy mérkőzésről mérkőzésre stabil jó teljesítményt tudjunk hozni."

(Kiemelt kép forrása: Újpesti Jégkorong Akadémia)

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
3 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
12 órája

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
Tegnap, 20:07

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
Tegnap, 18:41

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
Tegnap, 13:32

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
Tegnap, 12:49

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
Tegnap, 8:48
Ezek is érdekelhetik