Evezés: idén is folytatná az éremgyűjtést a hazai utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.18. 09:03
null
Idén is négy világverseny vár az utánpótláskorú evezősökre; az eseményekről a magyar indulók sem hiányoznak majd.

Eredményesen zárta 2024-et a magyar evezős utánpótlás. A szokásoknak megfelelően az U23-asok és az ifjúságiak is részt vehettek Európa- és világbajnokságon, a vb-t ráadásul összevontan rendezték meg augusztus második felében Kanadában, a felnőttek viadalával együtt.

Ezen az eseményen magyar érmet nem ünnepelhettünk,

a kontinensviadalok viszont már meghozták a dobogós helyezéseket.

Előbb az U19-esek Eb-jét rendezték meg, június elején a lengyelországi Kruszwicában Szente Dóra és Bagdács Szonja kormányos nélküli kettese érte el a legjobb eredményt: a lányok a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

A sor pedig szeptember első felében a törökországi Edirnében zárult, ahol a Szőllősi BalázsSzigeti Ferenc könnyűsúlyú kétpárevezős ezüstérmet szerzettFehérvári Eszter pedig harmadik lett a könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében.

A magyar csapat a tavalyi U19-es Eb-n Forrás: MESZ

Az említett érmesek közül egyedül Szőllősi Balázs csatlakozik a felnőttmezőnyhöz, a többiek továbbra is megmérethetik magukat a korosztályos eseményeken.

De melyek lesznek 2025-ben a legfontosabbak?

A sor májusban kezdődik meg, 24. és 25. között ismét a lengyelországi Kruszwicában tartják majd az U19-esek Európa-bajnokságát. Júniusban a felkészülésen lesz a hangsúly, júliusban viszont érkezik az U23-asok idei célversenye, a világbajnokság, szintén Lengyelországban, Poznanban. 

Augusztusban az U19-esek világbajnoksága vár a fiatalokra, a hónap első felében öt napon át zajlik majd a viadal, végül pedig az U23-asok Európa-bajnokságán szurkolhatunk a magyar fiataloknak, szeptember első hétvégéjén.

(Kiemelt képünkön: Szente Dóra és Bagdács Szonja Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

Birkózás: kezdődik a bulgáriai U20-as világbajnokság

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: ötödik az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: 13. lett az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os leányválogatottnak az Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: az 5. helyért folytatja az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 10:35

Kézi: ismét egy góllal kapott ki a magyar csapat az U19-es fiú-vb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 21:21

Kosár: újra az elitben – sima feljutás az U20-as lányoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 17:13
Ezek is érdekelhetik