Úszás: Kakuk Koppány és Pápai Olivér ismételte nyitónapi önmagát

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.07. 20:49
null
Nem maradtak adósak fiatal úszóink a kimagaslóan jó eredményekkel, köztük újabb évjáratos rekordokkal sem az utánpótlás 3. rövid pályás országos bajnokságának szombati versenynapján, Szegeden.

Szombaton sem mondtak csütörtököt, azazhogy éppenséggel megismételte csütörtöki remeklését az úszók szegedi rövid pályás korosztályos országos bajnokságának harmadik napján Kakuk Koppány és Pápai Olivér, a kaposváriak, illetve a győriek serdülőkorú villámembere. Ahogyan a nyitónapon 100 gyorson, szombaton a 200-as vágtaszámban értek ismét egyformán úgy célba, hogy egyúttal korosztályos magyar csúcsot is repesztettek.

A bajnoki címet kiérdemlő Kakuk 1:46.31 perces idejével a 16, a mögötte 1:46.63-mal második Pápai pedig a 15 esztendőseknél állított fel új országos rekordot. 

 

Kakuk produktumának kellő értékeléséhez rögzítsük, hogy az előző évjáratos csúcsot egy bizonyos Kós Hubert – igen, a nyári, párizsi olimpián 200 háton aranyérmes kiválóságunk – tartotta 2019 óta 1:47.62-vel.

A 2007-es születésű, ex-tiszaújvárosi Bagi Zoltán is parádézott az ob harmadik napján: a BVSC versenyzője az ifik 100 méteres gyorsúszó döntőjének megnyerése után 50 pillangón is mindenkit maga mögé utasított. Ráadásul úgy, hogy 23.52-vel saját korosztályos magyar csúcsát (23.66) javította tovább. Ugyanebben a számban jeleskedett Antal Dávid is, aki a serdülőknél lett magyar bajnok 23.76-tal, mely idővel az ifiknél Bagi mögött ezüstöt érdemelt volna ki.

A 2008-as évjáratú talentum korkategóriájában hatodik egyéni ob-aranyát szerezte.

A fiúknál maradva: a Tiszavirág Sportuszoda szombati fontos történései közé tartozik még, hogy 200 mellen – mely műfajban mostanság ritkán fordulnak elő csúcsjavítások a mieink jóvoltából... – a gyermek korosztályban ezüstérmes győri Bergendi Gellért 2:23.90 perccel a 13 éveseknél állított fel évjáratos magyar rekordot.

A hölgyeknél a nap jeles eseményét két tini klasszisunk, a párizsi olimpiát is megjárt Pádár Nikolett és Jackl Vivien vízbe szállása jelentette, még akkor is, ha utóbbi egyáltalán nem fő versenyszámában mutatta meg magát. A jövő heti budapesti felnőtt rövid pályás világbajnokságon egyformán érdekelt leányzók egyértelműen afféle speciális edzésnek, a vb-felkészülés részének tekintik az ob-t, a szűkebb pátriájában rajthoz álló Pádár „pluszban” a helyieknek is a kedvében kívánt járni szegedi szereplésével. A 18 éves, ifiként utolsó utánpótlásévét töltő kitűnőség 200 gyorson nem halt bele az igyekezetbe, a világbajnoki ráhangolódás jegyében csak arra ügyelt, hogy övé legyen a bajnoki cím, s ez egy nem túl acélos 1:59.20-szal is simán sikerült neki. Amellett medencébe csobbant a 4x100-as női gyorsváltók versenyében is, és a délelőtti selejtezőben az ő neve mellé került fel a legjobb részidő, amit a Szegedi Úszó Egylet stafétájának első embereként produkált 53.32 másodperccel. A fináléban, ahol is második lett a házigazdák váltója, 53.39-cel ugyancsak ő volt a leggyorsabb.

A 16 éves Jackl Vivien a Tatabányai VSE kvartettjében szintén a nyitó száz métert vállalta az előfutamok során, és a 18 váltót felvonultató mezőnyben az ötödik legjobb időt úszta (57.83), majd az esti döntőben is segítette csapatát. Jóllehet fő egyéni száma, a 400 vegyes is szombaton szerepelt az ob programjában, itt nem indult el, viszont startolt a 200 méteres mellúszás selejtezőjében, ahol is a serdülőknél övé volt a második időeredmény 2:34.91 perccel, a döntőt azonban már kihagyta.  

(Kiemelt képünkön: Bagi Zoltán korosztályos csúccsal nyert 50 pillangón az ifiknél Forrás: boon.hu)

Legfrissebb hírek

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
13 órája

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
14 órája

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
22 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
23 órája

A jövő sztárjai: Hajdú Kata, Tiba Panna

Utánpótlássport
2025.03.24. 10:47

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

Kosár: továbbra is megállíthatatlan a Csata DSE kadét leánycsapata

Utánpótlássport
2025.03.23. 15:15

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34
Ezek is érdekelhetik