Ökölvívás: ifikkel a mezőnyben jön a felnőtt országos bajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 20:12
null
Pár nap múlva kezdődik az év legjobban várt hazai ökölvívóversenye, a felnőtt országos bajnokság, amelynek nevezői között számos fiatalt találunk.

December 11. és 14. között a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezi meg a szövetség 2024 legjobban várt hazai ökölvívóversenyét, a felnőtt országos bajnokságot, amely – mondani sem kell – a legnagyobb presztízzsel bír a magyar bunyósok között.

A korosztályos ob-k sora idénre véget ért, előbb ősszel a serdülők és az U12-esek, majd november második felében az ifjúságiak és a juniorok mérték össze az erejüket; utóbbin rekordszámú nevezőt köszönthettek a szervezők.

A székesfehérvári viadalon résztvevők közül ráadásul többen a felnőtt ob-n is ringbe szállhatnak majd,

hiszen a versenyszabályzat szerint az utolsóéves ifjúságiak (idén a 2006-os születésű bokszolók) is szerencsét próbálhatnak a „nagyok” között.

Ez az utóbbi években sem volt másképp, amikor ráadásul nemcsak asszisztálni érkeztek meg az ob-ra a legfiatalabbak, többen is megrángatták az idősebbek bajszát. Emlékezhetünk, a tavalyi felvonás alkalmával két 2005-ös születésű ökölvívó is aranyérmet szerzett debütánsként: Oláh Leventét és Gémes Leventét sem lehetett megállítani egy évvel ezelőtt. Ők – több társukhoz hasonlóan – elsőéves U22-esként lesznek jelen a jövő heti eseményen.

Németh Brendon keze a magasban a Moldavian Belt döntőjében Forrás: MÖSZ

A 2006-osok, vagyis az ifik táborát képviseli többek mellett az októberi korosztályos világbajnokságon a magyar csapatból egyedüliként két győzelmet is szerző Kozák Kevin az 54 kilósok között méreti meg magát, a hozzá hasonlóan (igaz, egy sikerrel) a negyeddöntőig jutó Németh Brendon (+92 kg); mellettük Frank Dánielre (60 kg) is érdemes lesz figyelni.

Idén tavasszal az ifjúságiaknak Európa-bajnokságot is rendeztek: az eseményen két magyar fiatal állhatott fel a dobogóra, közülük azonban egyik sem indul a felnőtt ob-n. A bronzérmes Varga Sára a kora miatt, hiszen 2007-es, de a kontinensviadalon másodikként záró Nileborg Krisztián nevét sem tartalmazza az indulók listája. 

(Kiemelt képünkön: Kozák Kevin az ifjúsági vb-n Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
18 órája

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Röplabda: a franciákkal sem bírt a magyar csapat az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
23 órája

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.07.27. 20:43

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.27. 20:05

Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Utánpótlássport
2025.07.27. 19:18
Ezek is érdekelhetik