A vége felé járnak az alapszakasz küzdelmei a korosztályos leány kosárlabda-bajnokságokban. Az államilag kiemelt akadémiák és a további nagy klubok társaságában az Óbudai Kaszások csapatai is jól szerepelnek, különösen az U16-osok mezőnyében. A sárga-feketék kadétcsapata – a Csata és a Győr mögött – a harmadik helyen zárt a B jelű kiemelt csoportban, és ezzel bejutott a felsőházba a rájátszásra.
„Az előző évadban elért kilencedik helyünk a kadétkorosztályunk a múlt nyáron tovább erősödött. Érkeztek hozzánk új játékosok más kluboktól, és így viszonylag mély, tizenkétfős keretet tudunk forgatni a meccseken – kezdte az óbudaiak U16-os és U18-as együttest egyaránt irányító Süle Krisztina az Utánpótlássportnak. – Ezek a fiatalok alapvetően azért jöttek hozzánk, mert a saját egyesületükben nem jutottak elegendő játékidőhöz, és
úgy érezték, nálunk viszont kiteljesedhetnek, megkaphatják a lehetőséget a bizonyításra.
Részben ennek is köszönhetően, rendkívül motivált társaság formálódott a lányokból. Nyilván, ez nem csak magától jött létre, hanem különösen az első hónapokban rengeteget dolgoztunk azért, hogy kialakuljon az egységesség. Roppant mód elhivatottak a csajok, és nem tudom elégszer hangsúlyozni: a nyári alapozás kezdete óta iszonyatos melót tettek bele, és mindmáig végig alázatosan, szorgalmasan edzenek.
Tényleg, elképesztő belső motiváció fűti őket. Bár az alapszakasz elején még nem úgy jöttek a sikerek, ahogyan szerettük volna, tisztában voltunk vele, hogy jó úton járunk, és ki fog egyenesedni a mérlegünk.
Hozzátette, a türelem volt a kulcs, és idővel a csapaton belül mindenkinek megtalálták azt a szerepkört, amiben a legjobban érzi magát, és novembertől a győzelmek is elkezdtek jönni.
„Edzőként mindig is arra törekszem, hogy fejlődjek, többet és többet tudjak adni a játékosaimnak, valamint persze az is cél, hogy közben egyre eredményesebben szerepeljünk. Nagyon örülünk, hogy az őszi szezon eddig ilyen jól alakult. Sikerült a top háromban zárni a csoportunkban az alapszakaszt, és ezzel a felsőházban, a Piros csoportban folytathatjuk a rájátszást. Mindez számunkra hatalmas fegyvertény, hiszen ezzel jó néhány akadémiát és nálunk magasabban jegyzett klubot sikerült megelőznünk.
De, ami még fontosabb: már biztosan bejutottunk az országos döntőbe! Ez az Óbudai Kaszások történetében történelmi siker, ugyanis a női szakágban korábban még egyetlen csapatunk sem került be az A-döntőbe, vagyis az ország nyolc legjobb csapata közé.
Ugyanakkor nem elégszünk meg ezzel… Úgy érzem, még ennél is több van bennünk, még tudunk hova fejlődni, előrelépni, és bízom benne, ezt ki is tudjuk hozni majd a lányokból.”
Ehhez képest a juniorcsapatuk háza táján kicsit más a helyzet. Azt tudni kell, hogy a Kaszásoknál ez még csak a harmadik évad, hogy junior leánycsapatot is indítottak az országos bajnokságban, ráadásul szezonról szezonra egyre jobb helyezéseket is érnek el.
„Sajnos a szeptemberi selejtezőben ezúttal nem volt szerencsénk, mert megkaptuk magunk mellé a Vasas Akadémiát a csoportunkba, így emiatt nem tudtuk kiharcolni, hogy a kiemelt A- és B-csoport valamelyikében szerepeljünk. Azonban a második vonalat jelentő C-csoportból abszolúte kiemelkedünk, és veretlenül zártuk az alapszakaszt. Viszonylag fiatal a juniorcsapatunk, sokan „feljátszanak” a kadétok közül. A következőkben most keresztjátékot vívunk, hogy a top tízbe kerüljünk a rájátszásra. Ha pedig ezt az akadályt sikerrel vesszük, remélem, az U18-asokkal is harcban lehetünk az A-döntőbe jutásért.
Hatalmas bravúr lenne, ha két korosztályban is képviseltethetnénk magunkat a legjobb nyolc között.
Immár negyedik éve dolgozom a klubnál, és óriási büszkeséggel tölt el, hogy mostanra sikerült felzárkóznunk a legnagyobb nevelőegyesületek mellé, és szinte bárkivel felvesszük a versenyt.”
(Kiemelt képen: az Óbudai Kaszások országos döntős U16-os leánycsapata Forrás: Óbudai Kaszások)