Jégkorong: továbbra is pont nélkül áll az U20-as válogatott a vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.12. 15:41
null
Négy góllal kapott ki Norvégiától az U20-as magyar jégkorong-válogatott a bledi divízió I/A-csoportos világbajnokság második fordulójában.

A magyar U20-as jégkorong-válogatott az első két meccsén egyaránt kikapott a Szlovéniában zajló divízió I/A-csoportos világbajnokságon, a csütörtöki ellenél, Norvégia pedig a nyitó napon 4–1-re nyert a házigazda ellen, majd 3–1-re kikapott Ausztriától.

A hazai szövetség beszámolója szerint 1:44 után máris vezetett az ellenfél egy bal oldalon záruló akció nyomán (1–0), majd valóságos lőgyakorlatot tartott az első harmadban, amit sajnos nem is úsztunk meg egygólos hátránnyal: a második lehetőségéből még a szünet előtt betalált az északiak emberelőnyös egysége (2–0).

A második harmad teljesen máshogy indult, például már az első öt percben összejött duplaannyi magyar lövés, mint az első játékrészben. Sőt, ekkor már a Ladányi Balázs vezette együttesnek is jutott fór, amiből keletkezett veszélyes lövés is, csak gól nem, majd a rivális visszavette az irányítást. Ez abban csúcsosodott ki, hogy amikor ismét a piros-kékek kerültek volna fórba, már a késleltetett kiállítás alatt betaláltak remek korongtartás után (3–0). Akkor pedig végképp eldőlt a meccs, amikor 27 másodperccel a második szünet előtt Stian Solberg megverte az emberét a jobb oldalon, majd úgy felrántotta a pakkot a rövidbe, hogy az a vasról vágódott a hálóba (4–0).

A záró harmadban jobbára csak a kiállítások gyűltek, 46:57-nél például két norvég és egy magyar is mehetett a büntetőpadra. Később még egy önálló magyar fór is akadt, ám ebből sem sikerült betalálni, így a két harmad utáni részeredményből lett a végső is. Pénteken, az utolsó előtti fordulóban Ausztria ellen lépnek jégre a fiatalok.

FÉRFI U20-AS DIVÍZIÓ 1/A-VILÁGBAJNOKSÁG, BLED (SZLOVÉNIA)
Magyarország–Norvégia 0–4 (0–2, 0–2, 0–0)
Gólok. 1:44: Olsen Brekke (Hagen, Koblar, 0–1). 17:57: Dehli (Eriksen, Aaram Olsen – emberelőny, 0–2). 36:12: Vatne (Haugen, Granath, 0–3). 39:33: Solberg (Lie, Vatne, 0–4)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁGON

Kapusok: Király Olivér (OHA, kanadai), Kiss Dániel (Budapest Jégkorong Akadémia)

Hátvédek: Besenyei Botond (SaiPa, finn), Franyó Krisztián (Újpesti Jégkorong Akadémia), Haranghy Bence (FTC-Telekom), Horváth Alex (HC Oceláři Třinec, cseh), Jurkovics Bence (Dunaújvárosi Acélbikák), Szivák Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia), Vén Bendegúz (Södertalje SK, svéd)

Csatárok: Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Hiezl Balázs (Pueblo Bulls, amerikai), Keresztes Zsombor (FEHA19), Laskawy Ferenc (Újpesti Jégkorong Akadémia), Lobenwein Bálint (Lake Forest Academy, amerikai), Mester Máté (Újpesti Jégkorong Akadémia), Mihalik Gergő (DEAC), Nemes Márton (Mora IK, svéd), Németh Zalán (FEHA19), Ravasz Csanád (Budapest Jégkorong Akadémia), Schmidt Ágoston (TPS, finn), Szabó Rácz Maxim (Újpesti Jégkorong Akadémia), Szongoth Domán (KooKoo, finn)
A mieink vb-programja:
December 9., hétfő, 16.00: Magyarország–Dánia 1–2
December 10., kedd, 12:30: Magyarország–Franciaország 2–5
December 12., csütörtök, 12:30: Magyarország–Norvégia 0–4
December 13., péntek, 12:30: Magyarország–Ausztria
December 15., vasárnap, 19:30: Magyarország–Szlovénia

(Kiemelt képünk forrása: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Röplabda: vereség Törökország ellen az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Birkózás: Arsunkaev Musza ezüstérmes a caorlei U20-as Eb záró napján

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Bagi Zoltán ötödik lett a zárónapon

Utánpótlássport
9 órája

Kajak-kenu: 34 éremmel zártak a magyarok az U23-as és ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: bajnok lett a Barcelonetával a 14 éves Toma Kornél

Utánpótlássport
14 órája

Strandkézilabda: bronzmeccset játszhat az U17-es fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: rajtol az U16-os fiúk Európa-bajnoksága Isztambulban

Utánpótlássport
20 órája
Ezek is érdekelhetik