Asztalitenisz: Lei és Fazekas sikereitől volt hangos az utánpótlás

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.28. 20:39
null
Három érmet nyertek a hazai korosztályos asztaliteniszezők az idei utánpótlás-világversenyeken, miután az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon két, az újoncok kontinensviadalán egy magyar bronznak örülhettünk. A fiúk között Lei Balázs, a leányszakágban Fazekas Lizett volt a 2024-es év legeredményesebb játékosa.

Ha visszatekintünk a honi asztalitenisz-utánpótlás elmúlt évére, akkor egyértelműen Lei Balázs kívánkozik az élre, ami az eredményességet illeti. A soltvadkerti Asztalitenisz Akadémia 17 éves reménysége 2024-ben a legnagyobb sikerét

a malmői ifjúsági Európa-bajnokságon érte el, amelyen a szlovákiai Árpás Sámuel oldalán párosban bronzérmet szerzett.

oldalán párosban bronzérmet szerzett.

Bár az Eb-n egyesben nem jött ki a lépés Leinek, a WTT-versenysorozat állomásain remekelt, és a luxemburgi, a szlovákiai, valamint a magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon is dobogóra állhatott. Sőt, hazai közönség előtt, a szombathelyi viadalon olyannyira kiemelkedően szerepelt, hogy duplázott, tehát

az U19-esek és U17-esek küzdelmeiben is aranyérmes lett a Savaria Arénában.

A siker értékét növeli, hogy Balázs első alkalommal tudott győzni egyesben nemzetközi porondon.

Az egyre jobb eredményeinek köszönhetően Ambrus Ferenc tanítványa beverekedte magát a felnőttválogatott Eb-keretébe is, és Linzben karrierje során első alkalommal indulhatott a „nagyok” kontinensviadalán. Lei sikerrel megvívta a selejtezőt, és bravúros teljesítménnyel kiharcolta a főtáblára jutást. Ezután közel állt az újabb meglepetéshez, ugyanis

kiváló játékkal megszorongatta a legutóbbi Eb-ezüstérmesét, Darko Jorgicot,

mi több, két meccslabdája is volt a szlovén klasszis ellen, végül ezekkel nem tudott élni, és hét játszmában fordított a világranglista 15. helyén álló rivális.

Mindemellett Lei idén egyedüliként képviselte a magyar színeket az ifjúsági világbajnokságon és az U21-es Európa-bajnokságon is. A korosztályos vb-n ugyancsak közel járt az éremszerzéshez, párosban – szintén a szlovákiai Árpás Sámuellel közösen – a negyeddöntőben meccslabdáig is eljutottak, de végül azt nem sikerült kihasználniuk, így a nyolc között búcsúztak.

Lei Balázs az előkelő 28. helyen fejezte be az évet az U19-es világranglistán.

Barcsai Sophie és Dohóczki Nóra serdülő Eb-bronzérmes párosa Forrás: ETTU

Idén a serdülő Eb-n sem maradtunk magyar érem nélkül, mivel a leány párosok versenyében

a Barcsai Sophie, Dohóczki Nóra egység (Club Aréna Győr és Budaörsi SC) eljutott egészen az elődöntőig, és végül harmadikként zárt.

egység (Club Aréna Győr és Budaörsi SC) eljutott egészen az elődöntőig, és végül harmadikként zárt.

A vegyes párosok között legjobb magyar duóként Gergely Márk és Dohóczki Nóra a negyeddöntőben esett ki.

A még fiatalabbak mezőnyében, az U13-as korosztályban tavalyhoz hasonlóan idén is Fazekas Lizett vitte a prímet. A VS Dunakeszi még mindig csak 11 éves reménysége megismételve tavalyi eredményét, 

ezúttal is bronzérmet nyert az újoncok Eb-jén, Bukarestben.

Fazekas Lizett ismételten bronzérmes lett az U13-as Eb-n Forrás: ETTU

Fazekas a nemzetközi utánpótlás-bajnokságokon egyenesen halmozta az érmeket: Plzenből és Nisből is arannyal, míg Eszékről és Linzből egyaránt ezüsttel térhetett haza, méghozzá rendre az idősebbek, az U13-asok vagy U15-ösök mezőnyében remekelve. A sorozatos nagyszerű szereplésével

Lizett jelenleg a második helyen áll az U13-asok Európa-ranglistáján.

Az köztudott, hogy minden évben a világversenyek után szakmailag a korosztályos Európa top 10-bajnokság jelenti legnagyobb kihívást és a legfontosabb megméretést a fiatalok számára. Ebben az évben négy magyar játékos harcolta ki a helyét a kontinens elitjébe. Közülük Szántosi Dávid (U19) és Gergely Márk (U15) egyaránt ötödik, míg Dohóczki Nóra (U15) hatodik, Barcsai Sophie (U15) nyolcadik lett a lengyelországi Grodzisk Mazowieckiben rendezett eseményen.

(Kiemelt képen: Lei Balázs Forrás: WTT)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik