Tollaslabda: dolgos hónapok után közeleg az Eb az U19-eseknek

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 19:14
null
Nemzetközi versenyekkel és a felnőttekkel közös edzőtáborral hangolt az U19-es tollaslabda-válogatott az évad célversenyére, vagyis az Európa-bajnokságra.

Nem kell már sokat várni, hogy megkezdődjön a 2024-es évad legfontosabb korosztályos tollaslabda-versenye, az U19-es Európa-bajnokság, ami november 26-án startol el, és december 5-ig tart. A spanyolországi Ibizán megrendezendő kontinensviadalon előbb a csapatversenyen, majd az egyéni küzdelmekben mérhetik össze a tudásukat a 2006-os és annál később született fiatalok.

A mezőnyből a magyar válogatott sem hiányzik majd,

a korosztály hazai legjobbjai pedig az elmúlt hónapokban sem pihentek.

„Az egyik leghasznosabb újdonság, hogy mi is benne vagyunk a V4-ek megállapodásában, miszerint a csehekkel, a lengyelekkel és a szlovákokkal együttműködünk, a nyáron a fiataljaink közös edzőtáborban is gyakorolhattak; előbbi két nemzetnek több játékosa is magas színvonalat képvisel, ez sokat jelent a fejlődés szempontjából – mondja Joó Melinda, az Magyar Tollaslabda Szövetség főtitkára az Utánpótlássportnak. – Két héttel ezelőtt pedig Cegléden újabb fontos összetartás következett, a felnőttválogatotthoz csatlakozott az U19-es, ami szintén

Események híján sem voltak a korosztályos tollaslabdázók, akik közül többen a néhány nappal ezelőtt megrendezett magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokságon is megmérették magukat.

„Szeptemberben megkezdődtek a nemzetközi felkészülési versenyek is, ezeken több szép eredménynek örülhettünk, Mesterházy Milán például Németországban nagyon erős mezőnyben szerzett bronzérmet. A felnőtt magyar nemzetközi bajnokságon további fontos tapasztalatokat gyűjtöttek. Az Európa-bajnokságon nyolc fővel indulunk majd el, közülük többen még 2008-as születésűek.”

Az U19-es Európa-bajnokság csapatversenyének csoportbeosztását pénteken sorsolja ki az európai szövetség.

(Kiemelt képünkön: Szabó Zsófi, a háttérben Mesterházy Milán Forrás: MTLSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az 5-8. helyért folytatja az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
5 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
10 órája

Röplabda: Fekete Fanni hamar felnőtt a feladathoz a válogatottban

Utánpótlássport
13 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
Tegnap, 20:08

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:55
Ezek is érdekelhetik