Sakk: Ilkó-Tóth András 16. lett a korosztályos vb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.28. 18:25
null
Az U10-es mezőnyben 16. helyen végző Ilkó-Tóth András volt a legjobb magyar a sakkozók olaszországi korosztályos vb-jén.

Hat magyar fiatal sakkozó vett részt az olaszországi Montesilvanóban három korosztály (U8, U10, U12) számára megrendezett korosztályos világbajnokságon.

Közülük a legjobb helyezést az U10-es fiúk mezőnyében érte el Ilkó-Tóth András, aki

a 16. pozícióban zárt a 162 főt felvonultató korcsoportban.

A magyar ígéret a hetedik helyre volt rangsorolva a torna előtt, és a tizenegy forduló alatt hét győzelmet, egy döntetlent, valamint három vereséget könyvelhetett el, így 7,5 pontot gyűjtött.

A Magyar Sakk Szövetség ifjúsági bizottságának elnöke, Horváth Csaba így fogalmazott a 10 éves játékosról:

„Andrisnál volt a legérezhetőbb a rendszeres munka jelenléte. Nyitásai rendben voltak, és

megalkuvást nem tűrve harcolt minden egyes partijában.

7,5 pontot szerzett, szinte végig az első soron játszott erős ellenfelek ellen. Főként kazah és orosz ellenfeleket kapott, akiknek az értékszáma bőven elmaradt a valódi tudásuktól. Az utolsó fordulóban is csaknem öt órát küzdött az 1759-es kazah ellen.”

Ilkó-Tóth András 16. lett az U10-esek vb-jén Forrás: MSSZ

Az U12-es lányok mezőnyében Illés-Nagy Nóra a 34.-ként végzett, ugyanebben a korosztályban a fiúk között Minga-Nagy Ábel Inti a 42. helyen zárt. Kiss Lőrinc István a 74. (U8), Kiss Villő a 97. (U10), míg Gólya Dávid a 100. (U10) lett.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: a magyar küldöttség a montesilvanói vb-n Forrás: MSSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a DEAC nyert az U21-es férfi országos bajnokság döntőjében

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: az UVSE nyerte a serdülő lányok országos bajnokságát

Utánpótlássport
1 órája

Röplabda: a Pénzügyőr nyerte az U17-es fiú országos bajnokság döntőjét

Utánpótlássport
2 órája

Birkózás: László Koppány aranyérmes az U20-as nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
2 órája

Rapport Richárd 27., Gaál Zsóka maradt ötödik a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
7 órája

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
11 órája

Tollaslabda: Ágai Zénó Európa legjobbjai között

Utánpótlássport
Tegnap, 17:24

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
Tegnap, 11:13
Ezek is érdekelhetik