Kézilabda: sorban veszi az újabb akadályokat a junior leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.29. 09:09
null
Eredményes hónapok állnak a junior leány kézilabda-válogatott mögött, amely bizonyította, nem remeg meg az új feladatoktól.

A tavalyi év őszén az utolsó ifjúsági évadát kezdte meg a leány kézilabda-válogatott. A fiatalok – illeszkedve a leányszakágban az elmúlt években látott tendenciába – hamar megszerezték az első nemzetközi sikerélményüket, ugyanis 2022-ben, akkor még Penszki Gergely vezetésével megnyerték az EYOF-ot, vagyis az európai ifjúsági olimpiai fesztivált. Igaz, az a keret már jócskán átalakult, hiszen a multisporteseményen a kiírás miatt 2005-ösök is kerülhettek a válogatottakba.

Egy évvel később, 2023-ban már ifjúsági Európa-bajnokság következett az immár Bohus Beáta szövetségi edző által irányított társaságnak, amely végül az ötödik helyet csípte meg, a bemutatott játék alapján viszont akár a dobogó is meglehetett volna, nagyobb szerencsével. Az együttes egyedül a későbbi győztes franciáktól kapott ki a tornán szoros meccsen, ezen kívül még egyszer nem tudott nyerni, a középdöntőben a másik finalista Dániával játszott döntetlent.

A lányok azonban nem csüggedtek, maximális erőbedobással készültek a folytatásra, hiszen nem kellett sokat várni, hogy az addigi legnagyobb feladat következzen nekik: idén nyáron Kínába utaztak az ifjúsági világbajnokságra. Bár a csapattagok és a stáb elmondása szerint számos nehézséggel kellett megküzdeniük (az időeltolódáshoz hozzászokni nem volt nehéz, az étkezéssel viszont meggyűlt a bajuk), mégis

pályafutásuk eddigi legnagyobb sikerét érték el a fiatalok,

akik egészen az elődöntőig masíroztak, amelyben kikaptak a spanyoloktól, a franciák ellen viszont javítottak a bronzmeccsen, így meglett a harmadik hely.

A siker Bohus szerint a csapatmunkában rejlett, ám egyéni villogásokat is figyelhettünk: a gólkirály, All Star-csapatba bekerülő Fazekas Virág nevét valószínűleg még sokszor halljuk majd, de a kapus Majoros Gréta is emlékezetes bravúrokat mutatott be a harmadik helyért zajló csata során (is).

A lányok az ősszel már juniorkorúként találkoztak, három edzőtábor is bekerült a programba, felkészülési meccsekkel. Legutóbb hazai pályán a szerbeket győzték le kétszer is, előbb 10, majd 8 góllal.

Ahogyan a szövetségi edző fogalmazott korábban az utánpótlássportnak, a java csak a juniorévekkel jön el a lányoknak; ami biztos, hogy ezt az időszakot is sikeresen kezdte meg a válogatott.

(Kiemelt képünkön: a magyar játékosok a nyári ifjúsági vb-n Forrás: IHF)

Legfrissebb hírek

Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
16 órája

Asztalitenisz: Fegyver Zsófia sorozatban szállítja a sikereket

Utánpótlássport
2025.05.03. 20:45

Ökölvívás: egyre több a tudatos bunyós a juniorok között

Utánpótlássport
2025.05.03. 17:32

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Atlétika: Szabados minden idők ötödik legjobb U20-as eredményét dobta

Utánpótlássport
2025.05.03. 09:05

Öttusa: Bauer Blanka „akadályoztatva” is a legjobbak közé ért

Utánpótlássport
2025.05.02. 20:33

Kosárlabda: Rigó Dorina a kadét országos döntőben is bizonyítana

Utánpótlássport
2025.05.02. 14:54
Ezek is érdekelhetik