Kézi: teher nélkül menetel az U20-as férfiélvonalban éllovas Cegléd

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 20:39
null
Az U20-as élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság Keleti csoportjában újoncként szereplő Cegléd meglepetésre vezeti hét forduló után a tabellát, amit legfőképp a kiváló csapategységének köszönhet.

Hét fordulót rendeztek meg eddig az U20-as első osztályú férfi kézilabda-bajnokságból; a Keleti csoportot az újonc Cegléd vezeti, amely a legutóbbi évadban a korosztályos másodosztályt megnyerve jutott fel az élvonalba.

Bár az együttes kerete alaposan átalakult a nyári átigazolási időszakban, ennek ellenére meglepetés a szereplése; jelenleg a hat győzelme mellett egy döntetlennel áll az élen, legyőzte többek mellett a tavaly négyes döntőbe jutó PLER-Budapestet és a Pick Szeged akadémistáit is. A ceglédi gárda vezetőedzői posztját a klubhoz a nyáron érkező Halász Levente vette át, aki amellett, hogy az U20-asokat irányítja, az NB I/B-s első csapatban játékosként szerepel.

„Új vagyok a csapatnál, rajtam kívül pedig még számos játékos érkezett a nyáron; ebben a helyzetben nem könnyű kialakítani a csapategységet, előzetes célként így a biztos bennmaradást tűztük ki a kezdés előtt – mondja Halász az Utánpótlássportnak. – Azt hiszem,

mindenkit megleptünk az első bő két hónapban mutatott szerepléssel és eredményekkel,

bízom benne, hogy ez nem a véletlen műve. Kedvező volt a sorsolásunk, hiszen négy győzelemmel tudtunk kezdeni, ami még inkább meghozta a srácok kedvét, összekovácsolta őket a siker. Elkezdtek hinni abban, amit csinálunk nap mint nap. Kialakult a kölcsönös tisztelet, ami az egyik kulcsa, hogy itt tartunk, ezen kívül kiváló a csapategység, egymásért küzdenek a kézilabdázóink.”

A keretből többekre az NB I/B-ben is számítanak.  

„Ritka, hogy teljes létszámban tudok U20-s edzést tartani, hiszen sokan a felnőttek között is lehetőséget kapnak a bizonyításra. Mondtam a fiataloknak, hogy legyen szó NB I/B-ről vagy U20-as élvonalról, jó játékkal könnyen felhívhatják magukra a figyelmet, a saját jövőjüket alakíthatják. Nagy váltás ificsapatból a felnőttbe kerülni, be kell érniük, de jó úton haladnak, többen pedig már fontos szereplői az első csapatunknak.

Az utóbbi egy hónapban többször szóba jött az öltözőben a Final Four,

motiváltak a fiúk; én annyit mondtam nekik, hogy tegyenek meg érte mindent az edzéseken és a mérkőzéseken, teher viszont nincs a vállukon.”

(Kiemelt képünk forrása: Ceglédi KKSE)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: az 5-8. helyért folytatja az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
5 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
13 órája

Röplabda: Fekete Fanni hamar felnőtt a feladathoz a válogatottban

Utánpótlássport
15 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
2025.08.21. 20:08
Ezek is érdekelhetik