Kézi: fiatalokat is találunk a férfi NB I/B legjobb góllövői között

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.04. 14:55
null
Több utánpótláskorú kézilabdázó is eredményesen kezdett a férfi NB I/B új évadában.

A korábbi évek tapasztalatai alapján kijelenthető, a kézilabda NB I/B, vagyis a felnőttmásodosztály kiváló terep az utánpótláskorú játékosoknak a tapasztalatszerzésre és megerősödésre, nem utolsósorban pedig – kiemelkedő teljesítménnyel – a szintlépést is hamar el lehet érni.

Emlékezhetünk, a férfi NB I/B legutóbbi évadában az ezüstérmesként záró Veszprém U21 átlövője, a gólkirályi címet szerző, 2006-os születésű Barna Dániel a remeklésével kiharcolta, hogy többször is bevessék klubja első csapatában, világklasszisok között. Teljesítményének hála ráadásul a válogatottban is szintet, pontosabban korosztályt ugrott, hiszen a nyáron az ifjúsági nemzeti csapat helyett a juniorok Európa-bajnokságán számítottak rá. Igaz, az Eb-n súlyos sérülést szenvedett, így jelenleg a felépülési idejét tölti, ettől függetlenül Veszprémben minden bizonnyal a folytatásban is számítanak majd a fiatalra. 

A jelenlegi idényben is találunk eredményes utánpótláskorú kéziseket a férfi NB I/B-ben,

elég csak a góllövőlista élmezőnyét átböngészni: a második helyen áll a Mezőkövesdi KC játékosa, a 20 esztendős Dócs Árpád, aki 9 mérkőzésen 59-szer talált be, a 12. helyen álló együtteséből egyelőre ilyen szempontból magasan kiemelkedik. A Csömör elleni, a második fordulóban 30–30-ra végződő összecsapáson zárt a legtöbb góllal, akkor 10-et dobott.

A fiókcsapatok közül a már említett, legutóbb másodikként záró Veszprém U21 nem kezdett jól, jelenleg a 9. helyen áll, a Szeged U21 viszont az 5.; a szegedi fiataljai közül Lukács Kornél viszi eddig a prímet góllövésben, a teljes mezőnyben a hatodik legjobb, nyolc meccs után 45 találatnál jár. Emiatt többször már a klub NB I-es csapatának bajnoki keretébe is bekerült, első felnőttélvonalbeli gólját pedig két nappal ezelőtt, a PLER ellen szerezte meg a 19 esztendős kézilabdázó.

Lukács Kornél Forrás: Pick Szeged

Az utánpótláskorúak képzeletbeli dobogójára a már emlegetett Veszprém irányítója, Apró Botond is felfér: a 18 éves játékos 43 gólnál tart 9 mérkőzés után.

(Kiemelt képünkön: Dócs Árpád Forrás: Mezőkövesdi KC)

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
9 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
11 órája

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
17 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
21 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik