Vízilabda: nem fogy ki ígéretekből az UVSE női szakága

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 14:58
null
Az új évadban is sokáig őrizheti veretlenségét az UVSE ifjúsági leány vízilabdacsapata.

Ebben az évadban sem lesz könnyű dolga annak a csapatnak, amely le akarja a győzni a több mint három éve veretlen UVSE ifjúsági leány vízilabdacsapatát a bajnokságban.

A korosztályos pontvadászatban még olyan kiválóságok játszhatnak az idényben, mint az elmúlt évek utánpótlás-világversenyein rendre remeklő Hajdú Kata, Lendvay Zoé, Varró Eszter vagy a náluk is egy évvel fiatalabb Tiba Panna.

Persze, velük (és több társukkal) a felnőttcsapat vezetőedzője, Benczur Márton is komolyan számol egy ideje, mint ahogy a bajnoki címvédő UVSE is tovább épít a fiatalokra:

ismét számos korosztályos játékos bizonyíthat a női ob I-ben is.

A kiváló csapategységet jelzi a felnőtteknél, hogy például a legutóbbi, keddi Szentes elleni 22–4-es siker alkalmával mind a tizenkét mezőnyjátékos eredményes volt legalább egyszer – hat korosztályos pólós volt a keretben, Keszthelyi Sára serdülőként duplázott.

Áts Bertalan, az UVSE női vízilabdaszakágának szakmai igazgatója és leány ifjúsági csapatának edzője nemrégiben így nyilatkozott honlapunknak:

„Az utánpótlás-nevelésben mindig is azt gondoltam az egyik legfontosabbnak, hogy a gyerekek őszintén szeressék a vízilabdát.

Mindehhez pedig elengedhetetlen a jó hangulatú, támogató baráti közeg. Amikor az UVSE 2008-ban megalakult, már akkor is arra törekedtünk, hogy ne csak csapatokat építsünk, hanem egy nagy családot is, amelyben az edzők szívvel-lélekkel nevelik a gyerekeket.”

Az UVSE legutóbb is magabiztosan nyerte az ifi bajnokság nyolcas döntőjét Fotó: Palágyi Barbara

Áts az ifi csapat sikereről elmondta, hogy azok mögött nagy mennyiségű és magas minőségű munka áll.

(Kiemelt képünkön: Tiba Panna Fotó: Palágyi Barbara)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
7 órája

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Vízilabda: elődöntős az U18-as leányválogatott a máltai Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 22:16

Férfi vízilabda ob I: szolnoki sikerrel kezdődött az új idény

Vízilabda
2025.09.05. 20:35
Ezek is érdekelhetik