Vívás: Kiss Donátot most is csak a bajnok tudta legyőzni Budapesten

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 18:08
null
A korosztályos válogatott párbajtőröző, Kiss Donát ebben az évadban a világversenyeken is szeretne maradandót alkotni a kadétok között.

Mint arról beszámoltunk, az idén is hazánkban kezdődött meg a kadétkorú kardozók és párbajtőrözők nemzetközi szereplése az új idényben, ugyanis a budapesti BOK-csarnokban a múlt hét végén nagyszabású európai (egyben nyílt) körversenyt rendeztek a korosztály számára.

A magyar fiúk közül egyéniben Kiss Donát és honvédos klubtársa, Petrovszki Áron szerepelt a legjobban, mindketten a legjobb 16-ig jutottak a párbajtőrözök megközelítőleg 380 fős mezőnyében.

Kiss tavaly még a korosztály elsőéveseként tudott bravúros ezüstérmet szerezni ezen a seregszemlén

(egyéniben és csapatban egyaránt), és ezúttal is csak a későbbi bajnok (idén az amerikai Nathaniel Wimmer) volt képes legyőzni Budai István tanítványát.

„Nem vívtam rosszul, de az amerikai is erős versenyző, és nem sikerült időben váltanom, így nem jutottam nyolc közé – mondja a 16 éves Kiss Donát. – Jó volt megint egy ilyen nagy, budapesti versenyen ott lenni, a hazai környezet plusz motivációt jelent a számomra. Egyébként úgy érzem, hogy

Az elsődleges célom, hogy ahogyan az elmúlt idényben, úgy most is kivívjam a válogatottságot, és ott legyek a korosztályos világ-, valamint Európa-bajnokságon. Ha sikerül kihoznom azt, ami bennem van, akkor az utolsó kadétévemben a határ a csillagos ég.”

Kiss Donát bízik a kadétévei eredményes lezárásában Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A párbajtőröző fiúk aztán csapatban egészen a döntőig jutottak, és bár ott kikaptak az Egyesült Államok fiataljaitől, értékes ezüstérem került Kiss Donát, Koch Lénárd, Nagy-Tószegi Soma és Petrovszki Áron nyakába.

„Bizakodóak lehetünk, mert a csapatunk bár még változhat az évad folyamán, elég erősnek tűnik.

Idővel szeretnénk mi is hasonló eredményekért küzdeni.”

(Kiemelt képünkön: Kiss Donát Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
56 perce

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2 órája

Röplabda: a franciákkal sem bírt a magyar csapat az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
4 órája

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
6 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
20 órája

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
23 órája
Ezek is érdekelhetik