Triatlon: magyar első hely a junior Európa-ranglistán

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 14:26
null
A nemzetek versenyében Magyarország megvédte a címét a junior Európa-ranglistán, míg a lányok között Szalai Fanni nyert.

Tovább folytatta a remeklést a hazai triatlon-utánpótlás a nyáron, amely a juniorok Európa-ranglistáján megvédte a tavalyi első helyét, és 2024-ben is az élen végzett. Egy évvel ezelőtt 10094 pontot gyűjtöttek a magyar fiatalok, amit idén nem sikerült túlszárnyalni, ám 8686-tal is magabiztos előnyt sikerült kialakítani a másodikként záró spanyolok előtt, míg a harmadik helyet a franciák szerezték meg.

Tavaly a fiúk mezőnyében is első helynek tapsolhattunk, akkor az idén már az U23-asok között versenyző Hóbor Zalán ért fel a csúcsra, míg 2024-ben az évad utolsó, a máltai Salinin megrendezett junior Európa-kupán bronzérmet szerző Kropkó Márton szállította a negyedik helyével. Mögötte Trungel-Nagy Zalán is bekerült a top 10-be, 10. lett. Egy éve a lányoknál Nádasi Romina második helyét jegyezhettük fel a rangsor végeredményének böngészésekor, ebben a mezőnyben viszont sikerült javítani az eredményen, a 16 éves, elsőéves ifjúsági korú Szalai Fannit ugyanis utánpótlásversenyen régóta nem tudják legyőzni, augusztusban Törökországban pedig

élete első junior Európa-bajnokságán, javarészt három évvel idősebbek között elindulva lett aranyérmes egyéniben.

Nem csoda, hogy az Európa-ranglistát is megnyerte.

Szalai Fanni Forrás: World Triathlon

Az U23-asokról sem feledkezünk meg, a korosztály Európa-ranglistáján a férfiak között Kiss Gergely negyedikként, Dobi Gergő ötödikként zárt, az emlegetett Hóbor Zalán pedig 12. lett. A női listán Sarcia Borbála zárt a legelőkelőbb pozícióban (10.).

Junior fiú Európa-ranglista, a legjobb magyar helyezések:

4. Kropkó Márton 1415,5 pont
...
10. Trungel-Nagy Zalán 1143,7 pont
Junior leány Európa-ranglista, a legjobb magyar helyezések: 

1. Szalai Fanni 2200 pont
...
15. Szobacsi Laura 1017,2 pont
16.Pusztai Dóra 1013,2 pont
...
21. Baier Zsófia 881,7
Junior Európa-ranglista, a nemzetek versenye: 

1. Magyarország 8686 pont

(Kiemelt képünkön: a junior Eb-n résztvevő magyar csapat Forrás: MTSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik