Triatlon: a mixváltó is dobogós, négy magyar érem a korosztályos vb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 11:27
null
A Kiss Gergely, Kropkó Márta, Dobi Gergő, Szalai Fanni összeállítású U23-as és junior mixváltó harmadikként zárt, így négy éremmel zárta a magyar válogatott a korosztályos triatlon-világbajnokságot.

Az utolsó korosztályos számot vasárnap délelőtt rendezték meg a Spanyolországban zajló triatlon-világbajnokságon: az U23-as és junior mixváltók futamában magyar négyesnek is szurkolhattunk, az egyaránt U23-as Kiss Gergelyhez, Kropkó Mártához és Dobi Gergőhöz a pénteken a juniorok között egyéniben ezüstérmet szerző, a kora alapján (16 év) viszont még csak elsőéves ifjúsági Szalai Fanni csatlakozott.

Az elmúlt napok azonban nemcsak Szalainak hoztak sikert, hiszen Kiss a korosztályában bronzérmet ünnepelhetett csütörtökön, míg Kropkó 9., Dobi pedig 18. lett egyéniben – erős csapat várta a rajtot.

A kvartett tagjai a váltóban is odatették magukat, az egység végül harmadikként ért be a célba,

13 másodperccel lemaradva a győztes franciák, hattal az ezüstérmes németek mögött, viszont a negyedikként érkező hollandokat öttel megelőzve.

Balról: Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, Kiss Gergely, Szalai Fanni, Kropkó Márta és Dobi Gergő Forrás: World Triathlon

Ahogyan említettük, nem ezek voltak az első magyar érmek az eseményen: Szalai Fanni juniorok között megszerezett ezüst- és Kiss Gergely U23-as bronzérme mellett az eseményen a küldöttség legjobb eredményét az első napon, csütörtökön versenyző Horváth Karol érte el, aki az U23-asok között a női egyéni döntő legjobbjának bizonyult, aranyérmet szerzett. Vele a siker után pár órával beszélgettünk.

„A résztvevőink közül mindenki ott volt a nyári Európa-bajnokságon, aki jól szerepeltek a kontinensviadalon; bízunk benne, hogy a vébé után is nagyon boldogok leszünk” – mondta közvetlenül a kezdés előtt Pocsai Balázs, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője az Utánpótlássportnak. Nem túlzunk azzal, hogy a boldogságszint az egekben lehet a csapat háza táján, hiszen végül összesen négy éremmel zárt a magyar utánpótlás a vb-n, mellette számos értékes helyezéssel.

(Kiemelt képünkön: Kropkó Márta és Szalai Fanni Forrás: World Triathlon)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
10 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
20 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57
Ezek is érdekelhetik