Röplabda: értékes tapasztalatokat szerzett az U19-es leányválogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.28. 18:40
null
Az Extraliga három legerősebb csapatával mérkőzött meg a múlt hét végén az U19-es leány röplabda-válogatott, amely összességében helytállt, sőt az Újpest ellen szettet is nyert, de végül – a papírforma szerint – mindhárom meccsen alulmaradt. Horváth András szövetségi edzőt kérdeztük a látottakról.

Megkezdte szereplését a női röplabda Extraligában a Horváth András vezette U19-es válogatott. A 2007-2008-2009-es korosztály legjobbjai pénteken a címvédő Vasas Óbudával, szombaton a harmadik helyen álló MBH-Békéscsabával, míg vasárnap a második Újpesttel csaptak össze. A fiatalok az első két meccsen egyaránt 3:0-ra, míg a harmadikon 3:1-re szenvedtek vereséget a jobb erőkből álló élvonalbeli együttestől.

„Azt tudni kell, hogy az oda-visszavágó helyett mi csak egy meccset játszunk a csapatokkal, és így az összesen kilenc fordulót még idén, december végéig le is tudjuk. Számunkra ezek a találkozók kiváló alkalmat jelentenek arra, hogy építsük a csapatunkat a következő Eb-selejtezősorozatra – nyilatkozta Horváth András szövetségi edző az Utánpótlássportnak. –

Hosszú távon ezekből a tapasztalatokból rengeteget tanulhatnak. A túloldalon nálunk jóval rutinosabb játékosok röplabdáztak, akik a tudásuknál és a tapaszatalatuknál fogva jóval kevesebbet hibáztak, és végül ez döntötte el a mérkőzéseket.

A meccsek előtt keveset tudtunk együtt készülni, ráadásul a betegségek miatt akadt egy-két hiányzónk is, de azt hiszem a célunkat elértük, hazsznos meccseket játszottunk, és helytálltak a lányok. Jó néhány új játékos is helyet kapott a válogatott keretében, és a három meccs során alapvetően forgattuk a csapatot, és mindenkinek megadtuk a lehetőséget bizonyításra. Hozzátartozik a teljes képhez, hogy az ilyen meccsek előtt az ellenfelek maguk döntik el, hogy a náluk játszó korosztályos válogatottakat elengedik-e a nemzeti csapathoz vagy sem. Így történt meg az például, hogy az UTE és a Békéscsaba ellen több válogatott játékost is nélkülöznünk kellett, mivel ők éppen az ellenfél soraiban játszottak.

Az U19-es válogatott legközelebb november 23-án a Kaposvárral, 24-én pedig a Szent Benedekkel csap össze.

A válogatott kerete:
Csereklye Zsófia, Eged Karolina, Fodor Lili, Gajdács Lina, Hőbe Rebeka, Kapronczai Blanka, Klein Maja, Kristóf Luca, Németh Luca, Pampuch Gréta, Piros Janka, Pusztai Lilien, Vértes Luca, Zsombók Anna, Zsombók Eszter
Szövetségi edző: Horváth András

(Kiemelt képet készítette: Jani Martin/UTE)

Legfrissebb hírek

Sakk: Európa-bajnoki ezüstérmes az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

Utánpótlássport
19 órája

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:14
Ezek is érdekelhetik