Labdarúgás: kikapott Skócia ellen az U19-es válogatott

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 20:24
null
Az Eb előtt álló U19-es labdarúgó-válogatott kikapott a skót korosztályos nemzeti csapattól a Debrecenben megrendezett felkészülési mérkőzésen.

Jeremiás Gergő szövetségi edző vezette U19-es labdarúgó-válogatott novemberben Európa-bajnoki selejtezőket játszik Andorrában, ahol a magyar csapat és a házigazdák mellett a német és a ciprusi együttes küzd még az elitkörbe jutásért – írtuk nemrég a honlapunkon.

A kontinensviadal előtti főpróbát a skót korosztályos nemzeti csapat elleni két hazai mérkőzés jelenti: az első felvonást csütörtökön rendezték meg Debrecenben,

a vendégek pedig 2–1-re nyertek, a győztes gólt a 89. percben szerezték meg.

A magyar csapatból Vidnyánszky Mátyás volt eredményes, a 14. percben.

A találkozón egy súlyos sérülés is történt, Galántai Tamást sípcsonttöréssel szállították kórházba – írja az MLSZ az X-en.

A „visszavágót” vasárnap 11 órakor rendezik meg ugyanott, a Nagyerdei Stadionban.

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ/X)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik