Cselgáncs: szerdán kezdődik a dusanbei junior-világbajnokság

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 09:08
null
Tíz magyar dzsúdóssal a mezőnyben szerdán Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbéban elrajtol a junior-világbajnokság.

Öt fiú és öt leány versenyző képviseli a magyar színeket a juniorkorú cselgáncsozók világbajnokságán, amely szerdán a tádzsikisztáni Dusanbéban veszi kezdetét.

A korosztály egy hónappal ezelőtti, tallinni Európa-bajnokságán összességében a várakozások alatt szerepeltek a mieink, ugyanis egyedüliként a bronzérmet szerző Mamira Lucának (52 kg) sikerült dobogóra állni, míg a többiek már korán – az első vagy a második meccsük után – búcsúztak.

A kontinensviadalhoz hasonlóan a vb-n is Mamirától várhatjuk a legtöbbet,

aki idén öt junior Európa-kupa-versenyen is érmet nyert, sőt Celjében már az első felnőtt Ek-aranyát is begyűjtötte. A Dunaharaszti MTK versenyzője az ötödik kiemeltként vághat neki az 52 kilósok küzdelmeinek Dusanbéban.

Szintén kiemelt lesz Gábor Áron, aki a hatodik legmagasabban rangsorolt

dzsúdós a férfiak 66 kilós súlycsoportjában. Az MTK Budapest reménységének ugyan az Eb-n nem jött ki a lépés, már az első körben kikapott Észtországban, viszont a júliusi, paksi Európa-kupa-verseny megnyerésével már ebben az esztendőben is bizonyította, valóban nagy potenciál rejlik benne.

Gábor Áron (jobbra) hatodik kiemeltként kezd a junior-vb-n Forrás: EJU

A többi magyar versenyző esélyei kapcsán már jóval nehezebb jóslásokba bocsátkozni. Ugyanakkor az bizakodásra adhat okot, hogy a csapatból Kollár Sebestyén (66 kg), Kenderesi Péter (100 kg), Szeleczki Szabina (48 kg), Vég Luca (52 kg) és Sági Nikolett (78 kg) is nyert már érmet korábban utánpótlás-világeseményen, így nem lenne nagy meglepetés, ha bármelyikük is akár ismét eljutna az éremcsatákig.

Összességében egy-egy érem és pontszerző helyezés reálisan elvárható a magyar válogatott tagjaitól.

A legutóbbi junior-vb-n tavaly Portugáliában a mieink két pontszerző hellyel zártak: Kriza Anna (63 kg) ötödik, Vég Luca (52 kg) hetedik lett.

Az első versenynapon mindjárt öt magyar fiatal, köztük a két legnagyobb éremesélyes, Mamira Luca és Gábor Áron is tatamira lép.

A junior-világbajnokság programja:
Október 2., szerda (selejtezők: 8:00*, érmes mérkőzések: 13:00*)
Férfi 60 kg (magyar induló: –)
Férfi 66 kg (Gábor Áron, MTK Budapest; Kollár Sebestyén, BHSE)
Női 48 kg (Hársvölgyi Tamara, Ceglédi VSE; Szeleczki Szabina, BHSE)
Női 52 kg (Mamira Luca, Dunaharaszti MTK)

Október 3., csütörtök (selejtezők: 8:00*, érmes mérkőzések: 13:00*)
Férfi 73 kg (magyar induló: –)
Női 57 kg (Vég Luca, Ceglédi VSE)
Női 63 kg (magyar induló: –)

Október 4., péntek (selejtezők: 8:00*, érmes mérkőzések: 13:00*)
Férfi 81 kg (magyar induló: –)
Férfi 90 kg (Kiss Levente, Vasas Judo)
Női 70 kg (magyar induló: –)

Október 5., szombat (selejtezők: 8:00*, érmes mérkőzések: 13:00*)
Férfi 100 kg (Kenderesi Péter, Pécsi VSK; Lakos Máté, Rákosvidéke Hajtós DSE
Férfi +100 kg (magyar induló: –)
Női 78 kg (Sági Nikolett, KSI SE)
Női +78 kg (magyar induló: –)

Október 6., vasárnap (selejtezők: 8:00*, érmes mérkőzések: 13:00*)
Vegyes csapatverseny (Magyarország nem indul)
(* magyar idő szerint)

(Kiemelt képen: Mamira Luca Forrás: EJU)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik