Birkózás: egy érem és három pontszerző helyezés a tiranai U23-as vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 18:43
null
László Koppány bronzérme mellett még három ötödik helyet szereztek a magyar korosztályos birkózók a tiranai U23-as világbajnokságon.

Mint arról beszámoltunk, a szabadfogású Arsunkaev Musza ötödik helyével ért véget magyar szempontból az Albánia fővárosában rendezett U23-as birkózó-világbajnokság. A Vasas SC 19 éves, vagyis még juniorkorú reménysége a 92 kilósok súlycsoportjában jutott el a bronzmeccsig, ahol nem bírt orosz ellenfelével. A magyar csapat egyetlen szabadfogású indulójaként Musza így végül lecsúszott a dobogó harmadik fokáról, és az ötödik helyen végzett.

Ha az összképet vizsgáljuk,

a magyar fiatalok helytálltak a vb-n, hiszen négyen is eljutottak az éremcsatákig,

ráadásul mindhárom fogásnemben akadt ilyen versenyző. A mieink közül

a 18 esztendős László Koppány teljesített a legjobban,

teljesített a legjobban,

aki a tavasszal bezsebelt U23-as Európa-bajnoki ezüstje után ezúttal világbajnoki bronzéremmel gazdagodott a kötöttfogásúak 130 kilós kategóriájában. Az FTC-KIMBA nehézsúlyú ígérete kínai és görög rivális legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol vereséget szenvedett a későbbi vb-győztes, iráni Hedajatitól, majd a másnapi bronzmeccsen simán verte a fehérorosz Lincsukot. A még juniorkorú László Koppány sikerének az értékét növeli, hogy mindössze pályafutása harmadik korosztályos világversenyén indult, és ebből másodjára sikerült érmet nyernie.

Pók Karolina (zöldben) az ötödik helyen végzett az U23-as vb-n Forrás: UWW/MBSZ

A lányok mezőnyében

Pók Karolina (65 kg; Vasas SC) és Virág Zsófia (76 kg; Soltvadkerti TE-KIMBA) ugyancsak eljutott a bronzcsatáig,

(65 kg; Vasas SC) és (76 kg; Soltvadkerti TE-KIMBA) ugyancsak eljutott a bronzcsatáig,

de aztán egyikük sem tudta sikerrel venni a helyosztót, így mindketten az ötödik helyet érdemelték ki.

Mindent egybevéve, a magyar válogatott egy bronzéremmel és három ötödik helyezéssel fejezte be tiranai szereplését. (Összehasonlításképpen egy évvel ezelőtt egy-egy harmadik és ötödik hely volt a mérleg az U23-as vb-n.)

Bácsi Péter, a hazai sportági szövetség (MBSZ) szakmai igazgatója a verseny előtt így nyilatkozott arról, hogy mire lehetnek a képesek a mieink.  

Bízom a fiatalokban, mivel ügyesek, jól dolgoztak, de nagyon kemény verseny előtt állnak, így akár olyan forgatókönyv is megvalósulhat, hogy nem lesz dobogósunk."

Szerencsére nem az utóbbi szcenárió valósult meg, örülhettünk magyar éremnek, és összességében a birkózóink a várakozásoknak megfelelően szerepeltek. 

(Kiemelt képen: László Koppány Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: a pécsi Nagy ikrek együtt és külön-külön is remekelnek

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: triplázik az UVSE a leánybajnokságokban?

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.29. 19:19

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14
Ezek is érdekelhetik