Vízilabda: vb-bronzéremért játszanak az U18-as lányok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 17:03
null
Az U18-as leány vízilabda-válogatott kikapott a spanyoloktól a korosztály kínai vb-elődöntőjében.

Szombaton a spanyolokkal játszott elődöntőt az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály csengtui világbajnokságán.

Sike József együttese biztatóan kezdte a meccset, a lányok az első negyed után 3–2-re vezettek, majd a második felvonás elején Torma Luca ötméterest védett. Ezt követően azonban a csapat támadásaiba rendre valamilyen hiba csúszott, a spanyolok 3–0-s periódussal léptek el kettővel, de félidőre visszajött a válogatott 5–5-re.

A fordulás után megint a spanyolok percei következtek, és újabb 3–0-s szakaszt követően három gólra nőtt a magyarok hátránya. 8–6-nál indult a negyedik negyed, és ígéreteink nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz,

a spanyolok végül 10–7-re nyertek.

Vb-bronzéremért játszik az U18-as leányválogatott Kínában Forrás: World Aquatics

Ezzel eldőlt, hogy ez a korosztály három egymást követő világversenyen való diadal után nem lesz ismét aranyérmes. De a bronzéremre még minden esélye megvan a válogatottnak. Ehhez vasárnap a görögöktől vereséget szenvedő amerikaiakat kell legyőzni.

U18-AS LEÁNY VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Elődöntő
Spanyolország–Magyarország 10–7 (2–3, 3–2, 3–1, 2–1)
Gólok:
 Hajdu 3, Varró 2, Lendvay Z., Lendvai N.

A VB-KERET:
Torma Luca, Sóti Lili. Schmuck Tünde. Horváth Luca, Tiba Panna, Horváth Zsófia, Hajdú Kata, Kiss Patrícia, Gulyás-Oldal Emma, Kardos Laura, Kardos Dominika, Bereczki Luca, Varró Eszter, Lendvay Zoé, Lendvai Natasa

(Kiemelt kép forrása: World Aquatics)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
12 órája

Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Utánpótlássport
13 órája

Kosárlabda: kikapott az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
16 órája

Röplabda: kikapott a törököktől is az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Skeet: Ternák Tamás hatodik a junior Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
22 órája
Ezek is érdekelhetik