Vízilabda: kezdődik az U18-as leányvilágbajnokság Kínában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 09:02
null
Az eddig veretlen U18-as leány vízilabda-válogatott Kínában szerepel világbajnokságon.

Vasárnap elstartol az U18-as leány vízilabda-világbajnokság a kínai Csengtuban, ahol a magyar válogatott a B jelű csoportban az Egyesült Államok, Új-Zéland és Ausztrália csapata mellett kapott helyet.

A magyar válogatott bitakodva várhatja a megméretést, hiszen

eddig három világversenyen járt, és még egyszer sem talált legyőzőre,

sőt, még döntetlent sem játszott az elmúlt három esztendőben.

A kezdetektől fogva dr. Sike József által irányított, 2006-ban született játékosokra épülő korosztály sikersorozata 2021-ben Szentesen kezdődött, amikor a lányok megnyerték az U15-ös Európa-bajnokságot, majd egy évvel később Görögországban U16-os világbajnok lett az együttes, tavaly pedig Törökországban érdemelt ki U17-es Eb-aranyat.

Az U18-as lányok bizakodva várják a kínai vb-t Forrás: MVLSZ

A szövetségi edző a felkészülés során elmondta, hogy:

Ezúttal is bizakodóak lehetünk, mert az alappozíciókban remek játékosaink vannak, de egyébként sincs lyuk a szerkezetünkben. A kerettagok fizikuma nemzetközi viszonylatban is nagyon erősnek számít, ezzel együtt a mentális felkészültségnek is kiemelt szerepe van.”

A keretből tizenegy játékos nemrégiben ezüstérmet nyert a zágrábi U19-es Európa-bajnokságon. A válogatott az első meccsét az amerikaiak ellen játssza magyar idő szerint hétfő reggel.

A VB-KERET
Torma Luca, Sóti Lili. Schmuck Tünde. Horváth Luca, Tiba Panna, Horváth Zsófia, Hajdú Kata, Kiss Patrícia, Gulyás-Oldal Emma, Kardos Laura, Kardos Dominika, Bereczki Luca, Varró Eszter, Lendvay Zoé, Lendvai Natasa

(Kiemelt kép forrása: MLVSZ)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
13 órája

Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Utánpótlássport
13 órája

Kosárlabda: kikapott az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
16 órája

Röplabda: kikapott a törököktől is az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Skeet: Ternák Tamás hatodik a junior Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
22 órája
Ezek is érdekelhetik