Kajak-kenu: a vb-n is bizonyítottak az utánpótláskorú maratonisták

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 18:18
null
A maratoni kajak-kenu vb éremtáblázatát megnyerő magyar válogatottban remekeltek az utánpótláskorú versenyzők.

Az évad célversenyét rendezték meg a kajak-kenusok maratoni szakágában Horvátországban: Metkovic első alkalommal adott otthont a világbajnokságnak, aminek a magyar válogatott jó előjelekkel vágott neki, ugyanis a felnőtt-, az U23-as és az ifjúsági korosztály összevont Európa-bajnokságán is eredményesen szerepelt a nyár közepén.

Az említett korosztályok legjobbjai a vb-n is vízre szálltak,

a magyar remeklés pedig ezen az eseményen sem maradt el: a fiatalok 7 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek, a csapat medáljainak javát ők szállították, többen ráadásul a felnőttek között is bizonyítottak.

„Számítottam rá, hogy az Eb-hez képest a világbajnokságon még erősebb csapatunk lesz, történt pár helyen változás a keret összetételében – kezdi az értékelést az Utánpótlássport oldalának Kadler Viktor, a válogatott vezetőedzője. –

Közülük többen az érem színét és az időeredményt tekintve is javítani tudtak a kontinensviadalhoz képest, ami nagy szó.Pluzsik Misi és Matkovics Sára is világbajnok lett, ahogyan Sinkó Panna is – ők mindannyian előreléptek, és közéjük tartozik Péli Zalán is a bronzérmével.”

A szakember is egyetért abban, hogy ezek a produkciók és eredmények biztatóak a jövőre nézve.

„Ha erős az utánpótlásunk, akkor joggal reménykedhetünk benne, hogy a felnőttmezőnybe sikerrel tudnak majd átlépni, ha eljön az idő. Kolozsvári Brúnót is kiemelném, aki tizenkilenc évesen lett hetedik a felnőttek között, amivel kvótát szerzett Magyarországnak a jövő évi világjátékokra.

(Kiemelt képünkön: Csikós Zsóka (balra) és Kőhalmi Emese a dobogó tetején, középen Forrás: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Röplabda: nyeretlen maradt az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 20:24
Ezek is érdekelhetik