Birkózás: Darabos László döntőbe jutott az U20-as világbajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 19:52
null
A kötöttfogású Darabos László a 130 kilogrammosok között döntőbe jutott a Spanyolországban zajló birkózó-világbajnokságon.

Az amerikai, a Puerto Rico-i és a török legyőzésével elődöntőbe jutott a kötöttfogású 130 kilogrammos Darabos László a spanyolországi Pontevedrában zajló U20-as világbajnokságon – írja a hazai szövetség honlapja.

A Honvéd U20-as Eb-győztese a döntőbe jutásért a tavalyi U20-as vb-ötödik orosz Melehovval mérkőzött meg, ahol 3–1-re diadalmaskodott, így

bejutott a keddi vb-döntőbe.

Eközben Lévai Levente is győzelemmel kezdett a 77 kilogrammosok között, a belga után az orosszal viszont már nem bírt, technikai tussal kikapott, valamint az 55 kilogrammos Tótok Péter is alul maradt amerikai vetélytársával szemben. Mindketten vigaszágra kerültek.

(Kiemelt képünk forrása: MBSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
12 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
22 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57
Ezek is érdekelhetik