Öttusa: Balzsay Jázmin három aranyat nyert az első Európa-bajnokságán

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 20:27
null
A 14 éves Balzsay Jázmin egyéniben, csapatban és váltóban is U15-ös Európa-bajnok lett Szófiában.

Nem akármilyen teljesítményt nyújtott Balzsay Jázmin a bolgár fővárosban, Szófiában rendezett U15-ös öttusa Európa-bajnokságon.

A KSI 14 éves ígérete azt a bravúrt hajtotta végre a korosztály számára első ízben rendezett kontinensviadalon, hogy

egyéniben, csapatban és vegyes váltóban is aranyérmet érdemelt ki.

Balzsay Jázmin itt még „csak” két Eb-arannyal Forrás: Facebook/Balzsay Jázmin

Jázmin az egyéni négytusaviadalon (a vívás még nem szerepel az U15-ös programban) a leggyorsabb úszó volt, de az akadálypályán és a kombinált számban is top hármas eredménnyel rukkolt ki, így a végén igen meggyőző fölénnyel, 24 másodperccel a másodikként érkező olasz vetélytársa előtt szerzett teljesen megérdemelt Európa-bajnoki címét.

Mivel mögötte a magyar lányok közül Ézsiás Janka az ötödik, Pataki Regina pedig a hetedik lett, ez a hármas is aranyat ünnepelhetett. Ráadásként pedig Jázmin a záró napon Mitró Milánnal indult a vegyes csapatok versenyén, és megszerezte harmadik aranyérmét.

„Mivel a mezőnyt nem teljesen ismertem, hiszen nem találkoztam az ellenfelekkel nemzetközi versenyen korábban, az volt a célom, hogy a legjobb magyar legyek – mondja. – Nagyon örülök, hogy nemcsak ezt értem el, hanem az Európa-bajnoki cím is az enyém lett. Mindegyik szám jól sikerült, a laser runban első helyről indultam. Kicsit izgultam, hogy minden jól menjen, mert akkor már tudtam, hogy az aranyért futok. Szerencsére a lövészet és a futás jól sikerült, és az utolsó körnél már biztos volt, hogy én nyerek.

Amikor kétszáz méter volt hátra a célig, már elsírtam magam, mert számomra hatalmas dolog, hogy idáig eljutottam.

És miután a csapattársaim is nagyon jól szerepeltek, megduplázódott az arany. Később pedig Milánnal nyertem egy újabbat. Nekik is nagyon sokat köszönhetek, mint ahogy minden felkészítőmnek. Hálás vagyok az edzőim, a sportcoachom, a gyógytornászom, a sportpszichológusom, a dietetikusom munkájáért is.”

Füri Csilla és Balzsay Jázmin az Eb-n Forrás: Facebook/Balzsay Jázmin

Jázmin első számú edzője Füri Csilla, aki ezen az Eb-n is folyamatosan segítette a reménységet, és természetesen a családja is jelen volt a kontinensviadalon, így édesapja, a volt profi ökölvívó-világbajnok Balzsay Károly is élőben láthatta kisebbik lánya sikerét.

„Édesapám elképesztően izgult és természetesen nagyon örült az eredményemnek, mint mindenki a családban. Igazából már korábban felkészítettem a győzelemre, mert a párizsi olimpiai döntőben, amikor Gulyás Michelle kezdte a laser runt, akkor félig vicceskedve mondtam neki, hogy >>ha most megnyeri Michelle, az nekem egy jel az Eb-re.<<  És megnyerte. Az ő első helye motiváló, de a Bulgáriában megszerzett három aranyérmem is nagyon lelkesít. Remek visszajelzéseket adott ez az Európa-bajnokság, és

ha lehet, még jobban bele fogok állni a munkába, hogy továbbra is az élvonalhoz tartozzak a korosztályomban.

(Kiemelt képünkön: Balzsay Jázmin az Eb-dobogó tetején Forrás: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik