Ökölvívás: adott a lehetőség a kitörésre a Kőbánya Box Clubban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.07. 18:21
null
A nehéz helyzetben lévő gyerekekért is dolgoznak a Kőbánya Box Club edzői, akik számos versenyzőt „adtak” már a korosztályos válogatottaknak.

Közel másfél évtizede képzik a fiatal ökölvívókat a Kőbánya Box Clubban, amelynek pesterzsébeti termében minden nap nagy a mozgolódás és a hangzavar, hiszen számos fiatal jár tréningezni az egyesületbe.

Svasznek Jenő mesteredzőt az ökölvívásban jártas embereknek nem kell bemutatni, a 77 esztendős tréner a mai napig a tőle megszokott törődéssel, figyelemmel és – nem utolsósorban – szakértelemmel foglalkozik a Kőbányai SE szakosztályának utánpótlásával, ahogyan a vezetőedző, Kovács Mária is, aki az egyik legsikeresebb magyar ökölvívó: kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnokként igyekszik átadni a tapasztalatait a fiataloknak.

„2010 óta működik az egyesületünk, azóta folyamatosan lépkedünk előre a hazai ranglistán. Ötödik éve már, hogy a legjobb öt szakosztály között végzünk az adott évad végén, ez százhúsz közül nagyon jó eredmény – mondja Kovács az Utánpótlássportnak. –

A Turbucz Gábor által vezetett szakosztályban magas létszámmal, naponta 50-60 gyerekkel foglalkoznak az edzők.

„A legelső, hogy a fiatalokkal megszerettessük a mozgást – folytatja Kovács. – Az edzőnek komoly pedagógiai érzékkel kell rendelkeznie, az tartja majd itt a gyerekeket. Ezt követően jöhetnek a különböző, ökölvívás-specifikus képzések, ám előtte még a koordinációt, az alap állóképességet fejlesztjük, csak utána következik a boksz. Ez a sportág még mindig óriási kiugrási lehetőség.

A korosztályos nemzeti csapatokba szinte folyamatosan adunk bokszolókat, világ- és Európa-bajnokságon is részt vehettek már. A legfontosabb, hogy vannak olyan tanítványaink, akik már öt-hat éve nálunk készülnek. látom bennük a lehetőséget, hogy akár majd felnőttkorosztályban is megállják a helyüket!”

(kiemelt képünk forrása: Kőbánya Box Club)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
7 órája

Öttusa: az U19-esek vb-je zárja a korosztályos világversenyek sorát

Utánpótlássport
11 órája

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: vereséggel kezdett a magyar U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.11. 10:33

A jövő sztárjai: irány Amerika a StudyNSport-tal!

Utánpótlássport
2025.08.11. 08:49

Kosárlabda: megnyerte a B-divíziós női U20-as Eb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.08.10. 21:02

Atlétika: két arany- és egy ezüstérem az U20-as Eb utolsó napján

Utánpótlássport
2025.08.10. 20:01
Ezek is érdekelhetik