Kosárlabda: csütörtökön rajtol a B-divíziós U16-os fiú Eb Szkopjéban


A hatodikként végző U20-asok, illetve a kilencedikként záró U18-asok után csütörtöktől a legfiatalabbaknak, az U16-os fiú kosarasoknak lesz jelenése a korosztály B-divíziós Európa-bajnokságán, amelynek az U18-as kontinensviadalhoz hasonlóan Észak-Macedónia fővárosa, Szkopje ad otthont.
A Faragó Péter vezette magyar csapat öt és fél hetes edzőtáborral, illetve hét felkészülési meccsel hangolt az Eb-re. Először a mieink az A-csoportos szlovénekkel találkoztak, és egy-egy győzelmet és vereséget tudtak felmutatni ellenük (72–66, 60–77). Majd Portugáliában 1/2-es mérleget értek el a fiúk Szlovákia (69–62), Portugália (66–75) és Nagy-Britannia (74–84 hosszabbítás után) legjobbjaival szemben. Míg a múlt hét végén a válogatott a Szlovákia elleni sikerrel (79–73) zárta a felkészülést, így sikerrel a háta mögött utazhatott el Szkopjéba.
Összességében jól dolgozott a csapat a felkészülési időszak során, a játékosok munkamorálját nem érheti panasz.
– mondta Faragó Péter szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz, hogy a portugáliai tornán kisebb hullámvölgybe kerültünk, a játékunk minősége visszaesett a korábbiakhoz képest. Úgy tudnám jellemezni, hogy leginkább taktikailag és mentálisan kerültünk átmenetileg gödörbe, nem a srácok hozzáállásával volt a probléma. Nyilván nem örültünk neki, hogy így alakult, de a felkészülés derekán ez egyébként teljesen rendjén van. Nagy fizikai terhelést kaptak a játékosok, a csúcsformát pedig az Eb-re kell majd időzíteni. Bízom benne, hogy az első meccsre sikerül majd fejben és fizikailag is kellően frissen és élesen odaállnunk. Rendkívül erős csoportba kerültünk, talán ez a legnehezebb és legszorosabb csoport mind közül.
Alapvetően nincsen eredménybeli célkitűzés a csapat felé. Ebben a korosztályban az elért helyezésnél sokkal fontosabb a mutatott teljesítmény.
Meccsről meccsre kell fejlődnünk, és nem szabad a következő ellenfelünknél előrébb tekinteni."
Augusztus 8., csütörtök
16:00 Magyarország–Svájc
Augusztus 9., péntek
13:30 Magyarország–Portugália
Augusztus 10., szombat
11:00 Magyarország–Belgium
Augusztus 13., kedd
21:00 Magyarország–Bosznia-Hercegovina
Asztalos Miklós (előző évadbeli csapata: Kecskeméti KA)
Bartik Zalán (AKMÉ Körmendi Törpördögök)
Burony Bálint (NKA Pécs)
Gáspár Vince (NKA Pécs)
Inalegwu Noel (NKA Pécs)
Halasy Örs (Vasas Akadémia)
Körtvélyessy András Pál (Szedeák)
Kurfis Zétény Mihály (Budapesti Honvéd SE)
Pavlík Benjamín (NKA Pécs)
Puskás Kadosa Kán (Budapesti Honvéd SE)
Szafkó Márk (DEAC KA)
Zöldi Péter András (Vasas Akadémia)
(Kiemelt képet készítette: Baka Péter/MKOSZ)

