Kézilabda: dupla siker a csehek ellen, jöhet az ifjúsági fiú Eb!

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.02. 20:11
Domingues (balról) lőtte a Loki első, Bárány fejelte a második gólját (Fotó: Kovács Péter)
Lejátszotta az utolsó felkészülési mérkőzéseit az Európa-bajnokság előtt az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott az Eb-felkészülés célegyeneséhez érkezett, a Gulyás István szövetségi edző vezette csapat a múlt héten Héraklész-tornán látta vendégül Szlovénia, Irán és Izland korosztályos együttesét Balatonbogláron, ahol végül a harmadik helyen zárt, a teljes képhez viszont hozzátartozik, hogy a szlovén-izlandi-magyar trió esetében körbeverés történt, a gólkülönbsége viszont a házigazdáknak volt a legrosszabb.

Ezt követően a válogatott Gyálra költözött át, ahol az edzések mellett túl vannak

a kontinensviadal előtti utolsó két felkészülési mérkőzésen is.

A csehek ifjúsági együttesével kétszer csaptak össze a magyar fiatalok, csütörtökön és pénteken; az első találkozó magabiztos hazai sikert hozott a szintén Eb-résztvevő vendégek ellen. Csapatunk a mérkőzés legeredményesebbjeként (5 gól) záró, majdnem hibátlanul tüzelő Racskó Máté vezetésével a félidőben már 13–8-as előnnyel állt, ami a folytatásban tovább nőtt, végül 8 találattal, 27–19-re nyert.

Másnap a visszavágás tüze is hajthatta a cseheket, a meccs jóval szorosabban alakult, a vendégek ráadásul egy góllal vezettek is 30 perc után, fej-fej melletti volt a versenyfutás a győzelemért. A második játékrészben aztán hamar sikerült visszavenni a vezetést, a csehek viszont az utolsó percekben még rohamoztak az egyenlítésért, szerencsére sikertelenül, így

a magyar válogatott két győzelemmel hangolt a jövő szerdán kezdődő Eb-re.

08.01. (csütörtök) Magyarország–Csehország 27–19 (13–8)


08.02. (péntek) Magyarország – Csehország 26–25 (12–13)


A magyar férfi ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: Balogh Ádám (Pick Szeged), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélsők: Kovács Boldizsár (FTC), Kucsera Máté (Pick Szeged)
Jobbátlövők: Racskó Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Sikler Kristóf Barnabás (NEKA)
Irányítók: Apró Botond (BFKA-Veszprém), Eklemovic Márkó (MOL-Tatabánya KC), Fülöp Péter (FTC), Sajben Soma (Pick Szeged, Zakor Zalán (NEKA)
Beállók: Furka Márton (Pick Szeged), Mészáros Máté (Pick Szeged), Németh Bulcsú Botond (Pick Szeged), Szökrényes László (BFKA-Veszprém)
Balátlövők: Fazekas Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szabó Levente Zsolt (BFKA-Balatonfüred), Vincze Péter (Pick Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (BFKA-Veszprém), Hoffmann Balázs (BFKA-Veszprém)
Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: legyőzte Finnországot az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: rajtol az U18-as fiúk Európa-bajnoksága Nagyváradon

Utánpótlássport
Tegnap, 19:35

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 11:06

Birkózás: kezdődik a bulgáriai U20-as világbajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01
Ezek is érdekelhetik