Birkózás: Czakó Zoltán ezüstérmet szerzett az U17-es világbajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 19:44
null
A kötöttfogású Czakó Zoltán (110 kg) a döntőben kikapott az ukrán riválisától, így ezüstérmet szerzett a Jordániában zajló U17-es birkózó-vb-n.

Ahogyan hétfőn beszámoltunk róla, a Jordániában zajló U17-es birkózó világbajnokságon a kötöttfogásúak között hétfőn a 110 kilogrammos Czakó Zoltán döntőbe jutott, és az is eldőlt, hogy a 48 kilogrammos Szuromi László és az 55 kilogrammos Zsitovoz Petro pedig a bronzéremért folytatja majd kedden.

A hazai szövetség beszámolója szerint Czakó nagy csatában győzte le a grúzt és a törököt, a tavalyi vb-döntős indiait viszont 18 másodperc alatt fektette kétvállra az elődöntőben, a keddi fináléban viszont

az ukránnal már nem bírt, így második lett.

Jankovszkij technikai tussal győzte le Czakót.

Szuromi a törököt és a kirgizt múlta felül, a döntőbe jutásért azonban kikapott az üzbégtől, majd a bronzcsatában az orosztól is. Zsitovoz jordániait, románt és fehéroroszt győzött le, ráadásul az elődöntőben hatpontos előnyben volt, amikor kétvállra fektette őt az amerikai. Petya nagyot küzdött a harmadik helyért is, de az 1-1–es taktika az üzbégnek kedvezett, így Szuromihoz hasonlóan Zsitovoz is ötödik lett.

A kötöttfogásúak közül többen kedden kezdték meg a szereplést a vb-n: elsőként a 92 kilós Budai András lépett szőnyegre, aki technikai tussal kikapott a némettől, akárcsak a 60 kilós Olasz Bende is, akit az amerikai múlt felül, majd a 71 kilós Kolompár Imrének sem sikerült a győzelem, őt a kínai győzte le. A három magyar versenyző közül végül csak Budai került vigaszágra.

(Kiemelt képünkön: Czakó Zoltán (pirosban) a döntőben Forrás: MBSZ)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
12 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
23 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57
Ezek is érdekelhetik