Birkózás: Czakó Zoltán döntőbe jutott az U17-es vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.19. 19:17
null
Remekeltek kötöttfogású versenyzőink a jordániai U17-es birkózó-világbajnokság első versenynapján: Czakó Zoltán (110 kg) döntőbe jutott, míg Szuromi László (48 kg) és Zsitovoz Petro (55 kg) majd a bronzéremért küzdhet.

Megkezdték szereplésüket a magyar birkózók a jordániai Ammanban zajló U17-es világbajnokságon; elsőként a kötöttfogásúak léptek szőnyegre. Ráadásul alaposan bekezdtek a mieink, ugyanis a hétfői jó szereplésüknek köszönhetően kedden hárman is éremért szállnak csatába.

A 110 kilósok között szereplő Czakó Zoltán a döntőben, a 48 kilós súlycsoportban induló Szuromi László és az 55 kilós Zsitovoz Petro pedig a bronzmérkőzésen lesz érdekelt.

 a döntőben, a 48 kilós súlycsoportban induló és az 55 kilós  pedig a bronzmérkőzésen lesz érdekelt.

A hazai szövetség (MBSZ) beszámolója szerint Czakó hétfőn nagy csatában győzte le grúz és török riválisát, majd az elődöntőben a tavalyi vb-döntős indiait mindössze 18 másodperc alatt fektette kétvállra. Szuromi török és a kirgiz ellenfelet múlt felül, a döntőbe jutásért azonban nem bírt az üzbéggel. Zsitovoz sorrendben jordániai, román és fehérorosz versenyzőt győzött le, mi több, az elődöntőben már hatpontos előnyben is volt, amikor betusolta őt az amerikai.

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, KÖTÖTTFOGÁS
Első versenynap
A magyar versenyzők mérkőzései:
Selejtezők:

55 kg: Zsitovoz Petro – Ibrahejim Nagodzs (jordániai) 10–0
65 kg: Jure Rajkovic (horvát) – Torda Regő '4–4 (nagyobb értékű akcióval)
– Torda kiesett, miután legyőzője kikapott a nyolcaddöntőben


Nyolcaddöntők:
48 kg: Szuromi László – Yavuz Akgun (török) 7–0
55 kg: Zsitovoz Petro – Alexandru Lungu (román) tus 9–4-nél
80 kg: Yigit Sari (török) – Jakab Dániel tus 5–0-nál
– a török kikapott a negyeddöntőben, így Jakab versenye véget ért
110 kg: Czakó Zoltán – Luka Savadze (grúz) 3–1

Negyeddöntők:
48 kg: Szuromi László – Barszbek Ozubekov (kirgiz) tus 8–9-nél
55 kg: Zsitovoz Petro – Dzmitrij Dudak (független egyéni induló, fehérorosz) 12–2
110 kg: Czakó Zoltán – Emrullah Capkan (török) 7–4

Elődöntők:
48 kg: Huszniddin Abdukarimov (üzbég) – Szuromi László 8–0
55 kg: Jayden Raney (amerikai) – Zsitovoz Petro tus 6–3-nál
110 kg: Czakó Zoltán – Ronak Ronak (indiai) tus 2–0-nál

Bronzmérkőzések:
48 kg:
 Szuromi László – Martin Mandzsikjan (örmény) vagy Nikolaj Krisztov (független egyéni induló, orosz)
55 kg: Zsitovoz Petro – Szardor Holmurzajev (üzbég) vagy Denisz Szeredin (ukrán) vagy Ali Nazarov (azeri)
Döntők:
110 kg: Czakó Zoltán – Ivan Jankovszkij (ukrán)

(Kiemelt képen: Czakó Zoltán az elődöntőbeli sikere után Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: célegyenesre fordult az utánpótlás felkészülése

Utánpótlássport
7 órája

Triatlon: 20. hely a legjobb magyar eredmény a portugáliai junior Ek-n

Utánpótlássport
10 órája

Kosár: hol tart a szombathelyi utánpótlás a felnőttsikerek árnyékában?

Utánpótlássport
16 órája

Cselgáncs: Radics Maja berúgta az ajtót a nemzetközi porondon

Utánpótlássport
2025.03.29. 20:42

Triatlon: kezdődik a junior Európa-kupa-sorozat, magyar indulókkal

Utánpótlássport
2025.03.29. 19:14

Atlétika: magyarok a korosztályos világranglisták élén

Utánpótlássport
2025.03.29. 09:05

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
2025.03.28. 20:40

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
2025.03.28. 16:32
Ezek is érdekelhetik