Atlétika: a kalapácsvető Viszkeleti Villő bízik a jó vb-helyezésben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 09:03
null
A 19 éves kalapácsvető, Viszkeleti Villő a nevezési lista negyedik legjobb eredményével várja a perui U20-as világbajnokságot.

A szombathelyi Dobó SE 19 éves kalapácsvetője, Viszkeleti Villő másodszor utazik Dél-Amerikába, hogy korosztályos világbajnokságon vegyen részt.

Németh László és Németh Zsolt tanítványa ugyanis két éve, még U18-asként kiharcolta a részvételi jogot a kolumbiai Caliban rendezett U20-as világbajnokságon, melyen aztán bravúros teljesítménnyel az előkelő ötödik helyen zárt. Ebben az esztendőben nem mellesleg U18-as Eb-ezüstérmes is lett.

Most augusztus 27. és 31. között Peru fővárosa, Lima lesz a házigazdája az U20-as atlétikai vb-nek. Villő bizakodva várjhatja a megméretést, hiszen az év elején 64 méter fölé került az egyéni csúcsa,

június végén pedig már 65,13 méterig is eljutott.

Utóbbi eredmény a hatodik helyet jelenti a korosztály világranglistáján.

„Eddig jól alakul ez az év számomra, nagyon örülök, hogy több alkalommal is sikerült egyéni csúcsot dobnom – mondja. – A 63 méter feletti eredményeket már stabilan tudom, a 65 méteres dobás pedig biztató. Jó formában vagyok, az utóbbi időben jól mentek az edzések.

Remélem, hogy az idei fő versenyemen ki tudom hozni magamból a legtöbbet.”

Viszkeleti Villő második U20-as vb-jére készül Forrás: Unger Tamás

Villőre egyébként jellemző – és jó versenyzőtípusról árulkodik –, hogy a nagy viadalain előrébb végez, mint ahányadik helyen rangsorolva van.

„Most a világranglistán a hatodik vagyok, de a világbajnokság nevezési listáján a negyedik legjobb idei eredmény az enyém, mert ketten nem jönnek azok közül, akik előttem állnak. Ez nekem jó hír, de

Természetesen azt szeretném, hogy a legjobbkor sikerüljön a legnagyobbat dobnom. Talán előny, hogy már jártam Dél-Amerikában egy vébén, és van tapasztalatom az ottani körülményekről. Kolumbiában sem volt problémám az átállással, szerintem most sem lesz, így nagyon bízom a jó helyezésben.”

(Kiemelt képünkön: Viszkeleti Villő Fotó: Cseh Gábor)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
8 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
10 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
11 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
11 órája

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
12 órája
Ezek is érdekelhetik